NB II tabella megtekintése

Újabb döntetlen a Szeged-Csanád GA-tól

A szezonban nyolcadjára ikszeltek a szegediek.

Egy-egy szabadrúgásból tudott veszélyeztetni mindkét csapat a meccs első negyed órájában, majd Gajdos beadásába Prosser szúrt közbe, amit nagy bravúrral védett Mergl. Fél óra után büntetőhöz jutott a Szeged, Haris ellen szabálytalankodtak a hazaiak – a labda mögé Bíró állt, aki magabiztosan a bal alsóba lőtt, 0-1.

A szünet után Bíró fejjel megduplázhatta volna csapata előnyét, de fejese nem sikerült jól. Nem sokkal később ez megbosszulta magát, mert Hajdú lövése megpattant, ami pont Dragóner elé került, aki közelről a kapuba lőtt, ezzel kiegyenlített. A folytatásban ugyan mindkét kapu veszélyben forgott, sőt, a végén Nyári előtt meccslabda volt, de Katona tisztázni tudott – végül maradt az 1-1, így a 13 meccséből nyolcadik alkalommal is döntetlent játszott a Szeged-Csanád GA.

NB II., 13. forduló

13.00

Soroksár–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–1 (0-1)
Budapest, Szamosi Mihály sporttelep, vezette: Zimmermann Márió (Punyi, Kiss).
Soroksár: Mergl – Kaján, Króner, Kékesi, Valencsik – Vass Á., Varga I. (Hajdú R., 33.) – Gálfi (Dobos, a szünetben), Katona Máté, Korozmán (Varga Z., a szünetben) – Lovrencsics B. (Dragóner F., a szünetben). Vezetőedző: Lipcsei Péter.
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas – Könczey (Palincsár, 83.), Szilágyi Z., Nagy Zs., Tóth B. – Haris, Márkvárt – Papp Á. (Gera N., 83.) Bíró B. (Borvető, 66.), Prosser – Gajdos (Nyári, 83.). Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics.
Gól: Dragóner (63.), ill. Bíró (30., 11-esből).

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB II

#Csapat nevePont
1.DVSC80
2.VASAS FC79
3.GYIRMÓT FC GYŐR78
4.PMFC64
5.FC AJKA62
6.BUDAÖRS59
7.SZOLNOKI MÁV FC57
8.SOROKSÁR SC57
9.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA56
10.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
11.SZOMBATHELYI HALADÁS54
12.WKW ETO FC GYŐR46
13.BFC SIÓFOK45
14.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE44
15.DOROGI FC44
16.SZENTLŐRINC42
17.AQVITAL FC CSÁKVÁR38
18.KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC33
19.KOLORCITY KAZINCBARCIKA33
20.DEAC23