Szegeden a püspökség altemplomában folytatódott a Szeged-Grosics Akadémia belső továbbképzési folyamata. Ezúttal a gyermeklabdarúgás, valamint az OTP Bank Bozsik-program volt a téma, az est folyamán Kun István, a Kelen SC pályaedzője, az U12-es korosztály vezetőedzője, korábban az Újpestnél, a Vasasnál és a Puskás Akadémiánál dolgozott szakember tartott előadást „A gyermeklabdarúgás a fejlődéslélektan tükrében” címmel. A legfontosabb, amire kitért, hogy a gyermek labdarúgók nem felnőttek, a velük végzett szakmai munka mindig kell, hogy alkalmazkodjon a fizikai és értelmi képességeikhez.
– Tanulságos megbeszélés volt, amelyen a Szeged-Grosics Akadémia gyulai és szegedi szekcióján kívül a klub partneregyesületeinek szakemberei is interaktívan vettek részt, így közel 50 edző volt jelen – fogalmazott Őze Tibor, a Szeged-Grosics Akadémia Double Pass kapcsolattartója, szakmai tanácsadó a szeged-grosicsakademia.hu-nak.
A második részben Vojtekovszki Csaba, az MLSZ OTP Bank Bozsik-program egyesületi vezetője, az MLSZ Heves megyei sportigazgatója beszélt a 6-12 éves labdarúgók Bozsik-program keretein belül való képzéséről. A több élvonalbeli klubban mintegy félszáz NB I-es mérkőzéssel rendelkező Vojtekovszki Csaba előadása által a résztvevők teljes körű tájékoztatást kaptak a programról, az edzők nem csupán szakmai, hanem egyéb hasznos, szervezeti felépítést illető hozzászólással járultak hozzá az est sikerességéhez.
– Rendkívül sok hasznos hozzászólás hangzott el. Biztosak lehetünk abban, hogy az OTP Bank Bozsik-programmal kapcsolatban olyan helyi problémákra hívták fel a figyelmet, amelyek magasabb szinten nem biztos, hogy láthatóak – tette hozzá Őze Tibor.
A következő továbbképzést október 24-én, Gyulán rendezik.
Fotó forrása: szeged-grosicsakademia.hu




