
A válogatott szünet után vasárnap 17 órától a listavezető ETO FC Győrt fogadja a Szeged-Csanád Grosics Akadémia: a szegediek 18 ponttal a tabella ötödik helyéről vágnak neki az NB II. folytatásának.
– Jól jött ez a kis szünet, hiszen tudtunk egyet pihenni. Az elmúlt másfél hétben elvégeztünk egy minifelkészülést, amely során az erőnlét fejlesztésére helyeztük a hangsúlyt. A játék ezen szegmensében eddig sem voltunk rosszak, de most már még erősebben várhatjuk a bajnokság folytatását. Sokszor csupán nüanszok hiányoztak a sikerhez. Úgy érzem, kicsit a szerencse is elpártolt tőlünk, emellett pedig a végjátékban sem voltunk kellően pontosak. Ha a helyzetkihasználásban javulunk, jó esélyekkel várhatjuk a Győr elleni összecsapást – mondta a klub honlapján adott interjújában Óvári Zsolt, a csapat játékosa.
A korábban a Rába-partiaknál játszó futballista kitért rá, már két hete izgatottan várja a volt csapata elleni mérkőzést, egyúttal szeretnének felzárkózni a tabella elejéhez, ehhez pedig elengedhetetlen a győzelem vasárnap.
(Fotó: Szeged-Csanád GA)
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB II
# | Csapat neve | Pont |
---|---|---|
1. | DVSC | 80 |
2. | VASAS FC | 79 |
3. | GYIRMÓT FC GYŐR | 78 |
4. | PMFC | 64 |
5. | FC AJKA | 62 |
6. | BUDAÖRS | 59 |
7. | SZOLNOKI MÁV FC | 57 |
8. | SOROKSÁR SC | 57 |
9. | SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA | 56 |
10. | NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC | 55 |
11. | SZOMBATHELYI HALADÁS | 54 |
12. | WKW ETO FC GYŐR | 46 |
13. | BFC SIÓFOK | 45 |
14. | BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE | 44 |
15. | DOROGI FC | 44 |
16. | SZENTLŐRINC | 42 |
17. | AQVITAL FC CSÁKVÁR | 38 |
18. | KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC | 33 |
19. | KOLORCITY KAZINCBARCIKA | 33 |
20. | DEAC | 23 |