A hétvége teljes megyei programja

Teljes forduló szombaton a megyeegyben.

A megyei I. osztály 9. fordulójának minden mérkőzését egy időpontban rendezik: az azonos pontszámmal élen álló Kiskundorozsma–Makó duóra egyaránt idegenbeli meccs vár, előbbi a DB Futballhoz, utóbbi pedig Mindszentre látogat. A harmadik Algyő a Deszkhez utazik, a veretlenségét legutóbb elveszítő Szentesi Kinizsi pedig a sereghajtó UTC-t fogadja. Fontos alsóházi meccset játszanak Mórahalmon, ahová a SZEOL SC-FK Szeged érkezik, míg a Tiszasziget az eddig idegenben pont nélkül álló Balástya ellen folytatja hazai környezetben.

A megyekettőben a győzelmi szériában lévő Ásotthalom a sereghajtó Csengele ellen játszik hazai pályán. Újabb rangadó vár a Sándorfalva II.-re, ezúttal a Mártély ellen, de a Tiszasziget II.–Algyő II. párosítás esetén is élcsapatok találkoznak egymással. Eddig minden hazai meccsét megnyerte a Földeák, most a legutóbb első pontjait megszerző Csongrád érkezik a csapathoz.

A megyei III. osztályban ahhoz az Apátfalvához látogat a Zsombó, amely múlt héten legyőzte a rivális Székkutast. A kutasiakra egy kisteleki derbi vár hétvégén, míg a Zákányszék–Kiszombor meccsen is egy győzelmen belül lévő, a tabella első felében álló csapatok találkoznak.

A megyenégy Tisza-Maros csoportjában az élen álló Kiskundorozsma II. a harmadik HFC II. ellen játszik, míg a pontveszteség nélkül álló Nagymágocs Eperjesen folytatja a bajnokságot, azaz az első négy helyezett éppen egymás ellen játszik ezen a hétvégén. A Homokháti csoportban az első két helyezett, a Sándorfalva IV. és a Pusztamérges játszik rangadót, előbbi pályaválasztásával.

Megyei I. osztály

Szombat, 14.30:

DB Futball–Clean Star Complex Dorozsma
Tiszasziget–Balástya
Mindszent–Makó FC
Szentesi Kinizsi–UTC
Pacapime Mórahalom–SZEOL SC-FK Szeged
Deszk–M-Perfect Home Algyő

Megyei II. osztály

Szombat, 10.00

Forráskút–Röszke

14.30

Sándorfalva II.–Mártély
Domaszék–Csanytelek
Ásotthalom–Csengele

Vasárnap, 14.30

St. Mihály–Öttömös
Tiszasziget II.–Algyő II.
Földeák–Csongrád-Plútó Taxi

Megyei III. osztály

Szombat, 14.30

Apátfalva–Zsombó
Székkutas–Kistelek
FC Szegvár–Makó FC-Duocor-Givaudan
Tömörkény–HTUS-Erzsébet FK

Vasárnap, 14.30

Zákányszék–Kiszombor
Üllés–SZVSE-Gyálarét

Megyei IV. osztály, Tisza-Maros csoport

Szombat, 14.30

Sándorfalva III.–St. Mihály II.

Vasárnap, 14.30

Kiskundorozsma II.–Hódmezővásárhelyi FC II.
Csanádpalota–Szegedi Pázsit SE
Nagymágocs–Eperjes

A Magyarcsanád szabadnapos.

Homokháti csoport

Szombat, 14.30

Ópusztaszer–Zákányszék II.

16.30

Sándorfalva IV.–Pusztamérges

Vasárnap, 14.30

Tömörkény II.–Ruzsa
Csanytelek II.–Kelebia

A Balástya II. szabadnapos.