A hétvége teljes vármegyei programja

Minden bajnokságban játszanak.

Ezen a hétvégén már mind a négy osztályban rendeznek bajnoki mérkőzéseket, a szombati nemzeti ünnep miatt a legtöbb találkozót vasárnap játsszák le. A vármegyei I. osztály nyitómeccsén ezúttal is a már biztos alapszakasz-győztes Szeged-Csanád GA II. lép pályára, amely a HFC II.-t fogadja. Eldőlhet az utolsó felsőházi pozíció is, ebben a Kiskundorozsma áll jelenleg jobban, de egy újabb bravúrral életben tarthatná reményeit a Szentesi Kinizsi. Dobogóra pályázó csapatok találkoznak Tiszaszigeten, míg Balástyán fontos alsóházi rangadót rendeznek.

A vármegyei II. osztályban szegedi derbit vív a SZEOL SC-FK Szeged, az éllovas Csongrád pedig Csengelére utazik. Hatpontos meccset játszanak Mindszenten, ahol eldőlhet, melyik csapat eredhet a közvetlen élmezőny nyomába. A tabella hátsó régiójában álló csapatok közül a Csanytelek a St. Mihályt fogadja.

A III. osztályban az élen álló Öttömös Makón lép pályára, az üldözők közül a Zsombóra és a Sándorfalva II.-re is idegenbeli meccs vár – utóbbi igazi rangadót vív Domaszéken, ahol két 23 pontos csapat találkozik.

Villanyfényes rangadóval kezdődik a IV. osztály Homokháti csoportja, a második Dóc-Sándorfalva III. a listavezető Mórahalom II.-t fogadja, az üldöző csak az élen állótól szenvedett vereséget, de a harmadik Balástya II. és a negyedik Tiszasziget III. is egymás ellen nyitja a tavaszt. A Tisza-Maros csoportban hazai pályán nyitja a félévet az élen álló Székkutas, a mögötte álló Szegvár-Kiszombor kettős pedig egymás ellen indítja az idény második felét.

Vármegyei I. osztály

Péntek, 18 óra:
Szeged-Csanád Grosics Akadémia II.–Hódmezővásárhelyi FC II.

Vasárnap, 15 óra:
Deszk–Kéménygyártó-Mórahalom VSE
Makó–Kiskundorozsma
Szentesi Kinizsi–Sándorfalva
Tiszasziget–M-Perfect Home-Algyő
Balástya–DB Futball Bordány.

Vármegyei II. osztály

Vasárnap, 15 óra:
Mártély–Ásotthalom
Baks–Röszke
Csengele–Csongrád-Draxi Gép Kft.
Algyő II.–Tömörkény
SZEOL SC-FK Szeged–UTC
Csanytelek–St. Mihály
Mindszent–Tiszasziget II.

Vármegyei III. osztály

Vasárnap, 10 óra:
Makó FC-Duocor-Givaudan–Öttömös.

15 óra:
Forráskút–Tápé
Domaszék–Sándorfalva II.
Pusztamérges–Zsombó
Szatymaz–Apátfalva.

A Kistelek és a Földeák szabadnapos.

Vármegyei IV. osztály, Homokháti csoport

Péntek, 18.30:
Dóc-Sándorfalva III.–Kéménygyártó-Mórahalom VSE II.

Vasárnap, 12 óra:
Csanytelek II.–Üllés.

15 óra:
Kiskundorozsma II.–Tömörkény II.
Balástya II.–Tiszasziget III.
Ruzsa–Ópusztaszer

A Pázsit SE szabadnapos.

Tisza-Maros csoport

Vasárnap, 15 óra

Székkutas–Hódmezővásárhelyi FC III.
Kiszombor–FC Szegvár
Kübekháza–Eperjes
Csongrád II.–Nagymágocs