Péntek este hatpontos meccsel kezdődik a vármegyei I. osztály hétvégéje: az eddig nyeretlen SZEOL SC-FK Szeged a nála két ponttal többet gyűjtött Balástyát fogadja. Az azonos pontszámmal élen álló duó, a Makó és a Kiskundorozsma is hazai pályán szerepel, az Algyő pedig a Mórahalmot fogadja. Mindkét eddig hazai meccsét elveszítette az UTC, amely most azt a Tiszasziget fogadja, amelynek idegenben nem termett még pont ebben a szezonban, míg a három veretlen csapat egyike, a Szentesi Kinizsi az újonc Mindszent otthonában játszik szombaton.
A vármegyei II. osztályban rangadó vár az egyetlen hibátlan csapatra, az Algyő II. ugyanis a harmadik Öttömös vendége lesz. Két párosításban is (Mártély-Földeák és Forráskút-Domaszék) két, a tabellán közvetlenül egymás mellett álló csapat találkozik, míg a két nyeretlen csapat, a Csongrád és a Csengele hazai pályán törheti meg ezt a sorozatot.
A harmadosztályban a Székkutas és a Zsombó nem veszített még pontot idén, előbbi négy megnyert meccs után az Üllés ellen folytatja, míg a három találkozó után hibátlan Zsombó a szintén kilencpontos, ám egy vereséget már elszenvedett Kiszombort fogadja.
A IV. osztály Tisza-Maros csoportjában a háromból hármat nyert Nagymágocs pihen ezen a hétvégén, a listavezető Kiskundorozsma II. a hárompontos Csanádpalotát fogadja. A Homokháti csoportban az éllovas Sándorfalva IV. a Tömörkény II. ellen játszik, míg a mögötte álló Ópusztaszer szabadnapos.
Vármegyei I. osztály
Péntek, 19.00: SZEOL SC-FK Szeged–Balástya
Szombat, 16.00:
Clean Star Complex Dorozsma–Deszk
UTC–Tiszasziget
Makó–DB Futball Fair Trans
M-Perfect Home-Algyő–Pacapime Mórahalom
Mindszent–Szentesi Kinizsi
Vármegyei II. osztály
Szombat, 14.00: Röszke–St. Mihály
16.00: Mártély–Földeák
Öttömös–Algyő II.
Csanytelek–Sándorfalva II.
Csongrád-Plútó Taxi–Ásotthalom
Forráskút–Domaszék
Vasárnap, 16.00:
Csengele–Tiszasziget II.
Vármegyei III. osztály
Szombat, 16.00:
Apátfalva–FC Szegvár
Székkutas–Üllés
Zsombó–Kiszombor
Makó FC-Duocor-Givaudan–Hódmezővásárhelyi TUS-Erzsébet FK
Vasárnap, 16.00:
SZVSE-Gyálarét–Tömörkény
Kistelek–Zákányszék
Vármegyei IV. osztály, Tisza-Maros csoport
Szombat, 13.30:
Kiskundorozsma II.–Csanádpalota
16.00: Magyarcsanád–Eperjes
Vasárnap, 10.00:
Szegedi Pázsit SE–St. Mihály II.
16.00: Hódmezővásárhelyi FC II.–Sándorfalva III.
A Nagymágocs szabadnapos.
Homokháti csoport
Szombat, 16.00:
Zákányszék II.–Csanytelek II.
Sándorfalva IV.–Tömörkény II
Vasárnap, 16.00:
Pusztamérges–Ruzsa
Balástya II.–Kelebia
Az Ópusztaszer szabadnapos.




