NB III tabella megtekintése

A HFC-é lett a három pont

Elmaradt a meccs, a Vásárhely megkapta a pontokat.

Nem lép pályára a hétközi fordulóban az NB III. Közép csoportjában a Hódmezővásárhelyi FC: a kék-sárgák ellenfele, a Budapest Honvéd II. ugyanis jelezte, létszámgondok miatt (több játékosa a korosztályos válogatottban szerepel, valamint a klub U19-es csapata egy nemzetközi tornán vesz részt) nem tud kiállni a mérkőzésre.

A Honvéd a mérkőzés pótlására április 19-ét javasolta. Ez esetben két és fél hét alatt hat meccset kellene lejátszania a HFC-nek: április 9-én Kecskemétre, április 12-én Szolnokra látogatnak, április 16-án a Dabast fogadják, április 23-án pedig Szekszárdon játszanak, majd április 26-án az ESMTK-t látják vendégül. Ez komoly terhelés a játékosoknak, illetve stáb és a játékosállomány nagy része dolgozik vagy tanul a labdarúgás mellett.

A mai mérkőzés három pontja így a HFC-é, amely legközelebb vasárnap a Majost fogadja.

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
7.ESMTK57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.SZEKSZÁRDI UFC47
14.DUNAÚJVÁROS47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14