Magabiztosan nyerte meg a kupát az SZVSE

A végén megszórta a jól küzdő Deszket az SZVSE.

A neonmezes Deszk indította útjára a labdát a bordányi kupadöntőben, ahol remek időben csaphattak össze a kupáért a felek. Nem csak a kezdés, hanem az első lövés is a deszkieké volt, de Adamov próbálkozását magabiztosan védte Zékány. Gyorsan válaszolt az SZVSE, de Papp Ádám beadását követően Kelemen fejese nem okozott gondot Nagynak.

Az első pár perc pörgős játékát követően inkább a küzdelemé volt a főszerep, majd megszerezte a vezetést a Deszk: egy távoli szabadrúgást Kozma lőtt rá, lapos lövése pedig utat talált a jobb alsóba, 1-0. Rögtön egyenlíthetett volna az SZVSE, miután egy középen való kiugratást követően Nagy mozdult ki a kapujából, de nem az övé lett a labda, Frank lövését azonban becsúszva mentette a deszki védelem a gólvonal elöl. Nem sokkal később már meg is volt az egyenlítés, Deák kapott egy remek labdát a balösszekötő helyén, majd okosan eltekerte a labdát a hosszú sarokba, 1-1.

Állandósult az SZVSE fölénye, ami góllá is érett: a zsinórban elvégzett harmadik szögletre Nagy Roland érkezett, és csúsztatott a jobb alsóba, megfordította az SZVSE, 1-2. Öt perccel később a dupla is meglehetett volna Nagynak, aki egy remek csel után játszotta tisztára magát a jobb oldalon, majd a hosszúra ellőtt labdája a kapufa tövéről pattant vissza. Nagy mozdult ki remekül egy lapos beadásra, Frank így nem tudta a tizenegyespontról kapura lőni, miután tisztázott a deszkiek kapusa. Bár sikerült megszereznie a vezetést a Deszknek, az első félidőben ezt követően abszolút az SZVSE akarata érvényesült.

Franké volt a második félidő első lehetősége, de Nagy jól jött ki a kapujából és zárta a szöget. Egy kicsiben elvégzett szöglet után Adamov lőhetett, szépen megjáratta a labdát a Deszk, de beleblokkoltak a szegediek. Bátran játszott a Deszk, amely be is tudta szorítani az SZVSE-t ezekben a percekben.

Az első negyed óra után inkább mezőnyben folyt a játék, nem forogtak veszélyben a kapuk ebben az időszakban. Az utolsó tíz perc előtt viszont döntésre vitte az SZVSE: Frank lépett ki, majd lőtt Nagy mellett nagy erővel a kapuba, majd két perc alatt Nagy Roland duplázni tudott, két távoli lövése akadt be az SZVSE támadójának. Pócs fejelt be egy szögletet, ez volt a hatodik szegedi találat, a végeredményt pedig Amariutei állította be – magabiztosan nyerte meg a megyei kupát az SZVSE.

A bronzmeccs meglepetést hozott, hiszen a megyei II. osztályú Székkutas legyőzte a Szentest, ezzel ott lehet majd az országos főtáblán az SZVSE és a Deszk mellett.

Megyei magyar kupa, döntő

18.00

Deszk SC–SZVSE 1–7 (1-2)
Bordány, 300 néző. Vezette: Virág András Barnabás (Bereczki, Vida).
Deszk: Nagy G. – Németh Z., Török, Grósz (Télessy, 59.), Kozma (Bódi, 83.), Matyelka, Táncos (Mezei, 53.), Hovanyecz, Adamov (Salánki, 74.), Markovics, Huszti. Edző: Papp Endre.
SZVSE: Zékány – Plichta, Lőrinc, Frank (Taci, 80.), Nagy R., Káposzta (Amariutei, 84.), Kelemen V., Rádai B., Papp Á., Oroszi (Pócs, 80.), Deák. Edző: Paksi Péter.
Gól: Kozma (14.), ill. Deák (19.), Nagy R. (30., 81., 82.), Frank (79.), Pócs (86.), Amariutei (90.).

17.30
Székkutas–Szentesi Kinizsi 2–1 (1-1)
Hódmezővásárhely, vezeti: Borbás Bottyán Aurél (Minda, Gera).
Székkutas: Beke – Kis Á., Kis D., Szikszai, Daraki, Németh D., Szabó I. (Csorba, 90.), Harmati, Bódi (Lévai, 85.), Kabódi, Rácz D. Edző: Horváth Zoltán.
Szentesi Kinizsi: Tóth L. – Légrádi (Gyarmati, a szünetben), Lőrincz, Dovics, Szarvas (Péter, a szünetben), Varga Cs., Prozlik, Bartucz (Varga Á., 69.), Mészáros, Locskai (Szabó M., a szünetben), Sáfár (Piti, 72.). Edző: Bány Tamás.
Gól: Kis D. (27.), Szabó I. (57.), ill. Bartucz (30.).