A legjobb 64 közé juthatnak

Újabb forduló a kupa főtábláján.

A második fordulóval folytatódik a MOL Magyar kupa főtáblája: a 32 párharcban két Csongrád-Csanád megyei csapat érintett.

A Hódmezővásárhelyi FC egy osztálybeli riválisát fogadhatja, hiszen az ESMTK-t látja vendégül – ezúttal Makón. A vásárhelyiek remekül kezdték a bajnokságot, azonban legutóbb, a Honvéd II. ellen hazai pályán szenvedtek vereséget. Érdekesség, hogy a HFC még nem tudott pontot szerezni a mórahalmi albérletben, most azonban a Makó pályáján játszik majd az ESMTK-val. Egy hét múlva ráadásul megismétlődik ez a párharc, hiszen a szeptember 4-én esedékes hatodik fordulóban szintén HFC-ESMTK meccset rendeznek az NB III. Közép csoportjában. Mint arra Koncz Zsolt, a HFC mestere kitért, szeretnének továbbjutni, ugyanakkor arra törekednek, hogy a maximumot hozzák ki magukból a szombati meccsen.

Az SZVSE a Füzesgyarmat búcsúztatását követően egy újabb NB III.-as csapattal néz farkasszemet (Mórahalmon), a Vasutasok ellenfele ezúttal a Közép csoportban szereplő Dabas-Gyón lesz. A szegediek egy nyeretlen ellenfelet látnak ellenfelül, már ami a bajnokságot illeti, hiszen a Dabas-Gyón négy meccse alatt két döntetlent ért el: legutóbb a Makótól kapott ki. Az SZVSE trénere, Paksi Péter elmondta, szeretnék folytatni az elmúlt évek trendjét, amikor neves ellenfelekkel játszhatott az SZVSE a kupában, így a továbbjutás reményében vágnak neki ennek a párharcnak.

A meccseken ha nem hoz döntést a 90 perc, akkor hosszabbítás, majd tizenegyesek döntenek a továbbjutásról. A következő fordulóban már bekapcsolódnak az NB I.-es és NB II.-es csapatok is.

A szombaton 16.30-tól kezdődő SZVSE–Dabas-Gyón és HFC–ESMTK mérkőzésekről eredménykövetővel jelentkezik a csfoci.hu!