
Kevés eseményt hozott a tavaszi nyitóforduló rangadójának első félideje: a hideg, szeles időben lejátszott mérkőzésen a Tiszasziget ugyan mezőnyfölényben volt, de főképp pontrúgások után tudott veszélyeztetni – ugyanakkor Fábiánnak egy kényszerítő utáni közeli Drágity-lövést kellett hárítania. A szünet után megélénkült a meccs, előbb egy pontrúgás utáni lecsorgót lőtt a szigeti kapu bal oldalába Ottlik Máté, majd Kalapács jól eltalált lövésével rövid időn belül kétgólos előnyre tett szert a Dorozsma. Egy szöglet után nem tudtak felszabadítani a vendégek, majd a csereként beállt Szabó Dávid a kapunak háttal, estében húzta kapura a labdát, szép mozdulattal szépítettek a hazaiak, 1-2. Sőt, pár perc múlva egy szögletet csúsztatott meg Magyar, majd az érkező Farkas közelről a léc alá lőtt, ezzel kiegyenlített. A hajrá ugyan hozott izgalmakat, de több gólt már nem: döntetlennel zárult a forduló derbije.
Ami a forduló többi meccsét illeti, pontszerzéssel debütált a Szentes kispadján Sallai Róbert, a Kurca-partiak Algyőről vittek el egy pontot, az SZVSE pedig fél óra alatt eldöntötte az UTC elleni meccset. A forduló egyetlen vendégsikerét a Mórahalom aratta, amely hatpontos meccset nyert a Balástyával ideiglenes, sándorfalvi otthonában.
Megyei I. osztály, 17. forduló
14.00
Tiszasziget–Kiskundorozsma 2–2 (0-0)
Tiszasziget, vezette: Geleta Mihály (Juhász, Csorba)
Tiszasziget: Kiss D. – Szűcs (Skribek B., 61.), Papp Á., Lipták, Drágity (Szabó D. 61.), Magyar, Széll (Godó, 75.), Skribek Á. (Szilágyi, 84.), Albert, Vajna, Farkas F. Játékos-edző: Magyar György.
Kiskundorozsma: Fábián – Budai, Molnár K., Róka (Simon, 94.), Kalapács (Kis B., 88.), Sallai (Bozsó, 86.), Ottlik Márk, Ottlik Máté, Fülöp, Lóki, Bodonji. Edző: Tóth János.
Gól: Szabó D. (69.), Farkas F. (74.), ill. Ottlik Máté (50.), Kalapács (57.).
SZVSE–UTC 6–0 (3-0)
Szeged, SZVSE-stadion, vezette: Tóth Róbert (Apró, Balogh B.).
SZVSE: Czirják (Seres, 74.) – Pócs D. (Kelemen B., 63.), Mészáros Z., Rádai, Veszelka, Ábrahám-Fúrús, Lévai, Káposzta, Kelemen V., Papp Á., Amariutei. Játékos-edző: Kelemen Balázs.
UTC: Mészáros L. – Szántó, Agbadua (Sarnyai, 74.), Péczely, Palakovics, Sós, Miles (Kosztolányi, 85.), Rákóczi, Kövecs (Qusai, a szünetben), Gonda, Tóth M. Játékos-edző: Miles Joshua.
Gól: Ábrahám-Fúrús (7.), Kelemen V. (12., 60.), Péczely (31., öngól), Papp Á. (73.), Rádai (85.).
Algyő–Szentesi Kinizsi 1–1 (0-1)
Algyő, vezette: Béleczki László (Tasnádi, Ljakic)
Algyő: Szabó G. – Bozóki, Vastag, Horváth A., Kardos (Bakó, a szünetben), Kovács M., Daróczi, Deák, Csehó (Táncos, a szünetben), Selyem, Jernei (Fekete, 80.). Edző: Fülöp Tibor.
Szentesi Kinizsi: Kotvics-Varga – Légrádi, Bartucz B., Dovics, Szarvas, Prozlik, Bartucz P., Locskai (Bíró, 87.), Mihály (Tóth R. 84.), Rácz, Koncz. Edző: Sallai Róbert.
Gól: Deák (51., 11-esből), ill. Dovics (17.).
Balástya–Mórahalom 0–4 (0-2)
Sándorfalva, vezette: Hagymási Attila (Markó, Katona).
Balástya: Hegedűs – Sári, Mondics, Szádeczky, Faragó (Tóth B., 56.), Pióker (Muró, 72.), Horváth Cs. (Nagymihály, a szünetben), Vámos N. (Gera D., 55.), Vörös, Tóth G., Tóth P. (Gera L., 75.) Edző: Kiss Máté.
Mórahalom: Weszelovszky – Vajda, Mészáros, Holcsik (Fodor, 65.), Csizmadia (Tajthy, 80.) Baji, Nagy M., Rádóczi Dán. (Malatinszki, 75.), Rádóczi Dáv. (Szalai, 84.), Bokányi, Szalma. Edző: Papp Endre.
Gól: Csizmadia (3.), Baji (19.), Holcsik (62.), Tajthy (88.).
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - Megyei I. osztály
# | Csapat neve | Pont |
---|---|---|
1. | MAKÓ FC | 73 |
2. | TISZASZIGET SE | 56 |
3. | Szentesi Kinizsi SZITE | 54 |
4. | APÁTFALVA SC | 48 |
5. | ALGYŐ SK | 43 |
6. | MÓRAHALOM VSE | 36 |
7. | SZEGED 2011 KFT. II. | 36 |
8. | Foliaplast-Bordány SK | 34 |
9. | Hódmezővásárhelyi FC II. | 34 |
10. | SZEGEDI VSE II. | 31 |
11. | ESK Kiskundorozsma | 29 |
12. | CSONGRÁD-KUNSÁG A. | 19 |
13. | Székkutas TC | 17 |
14. | UTC 1913 Labdarúgó Kft | 7 |