
Három hazai győzelem született a megyeegy felsőházi rájátszásában: győzelemmel búcsúzott a bajnok Szeged-Csanád GA II., a Kiskundorozsma edzője, Tóth János pedig ezzel a találkozóval búcsúzott a csapat kispadjától. Sikerrel hangolt a kupadöntőre az SZVSE és az Algyő is, előbbi a Tiszaszigetet, utóbbi a Mórahalmot győzte le.
A Deszk ugyan tíz emberrel is nyerni tudott a Balástya otthonában, de mivel a Szentesi Kinizsi is győzelmet aratott, így a Kurca-partiak maradtak bent, a Deszk lett a másik kieső az osztályból – a HFC II. pedig megnyerte az alsóházi rájátszást.
Kikapott az éllovas a megyekettőben, az Ásotthalom a St. Mihály otthonában maradt pont nélkül. A Mártély hétgólos meccsen győzte le a Csongrádot, a Sándorfalva a Tömörkény otthonában nyert.
A megyeháromban emberhátrányban is nyert a Röszke a Csanádpalota ellen, míg a Baks egy nyolcgólos meccsen győzte le a Forráskút csapatát.
A megyenégy Tisza-Maros csoportjában egy tízgólos győzelemmel ünnepelte bajnoki címét a Mindszent II.
Megyei I. osztály, felsőház
17.30
Szeged-Csanád GA II.–Kiskundorozsma 3–0 (1-0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, vezette: Kiss Richárd (Csöngető, Gera).
Szeged-Csanád GA II.: Rodic – Gyuga, Benyó, Kovács G., Csorba (Tóth P., 57.), Nagy S., Haruna (Lippai, 76.), Lestyán, Ábrahám (Kapic, 57.), Bakó (Heidrich, 84.), Dobronoky (Berta, 84.). Edző: Andorka Péter.
Kiskundorozsma: Fábián – Molnár K., Róka, Kalapács, Sallai (Ottlik Márk, 82.), Budai, Kis B. (Laczi, 70.), Fülöp, Lóki, Bodonji (Simon, 56.), Bozsó. Edző: Tóth János.
Gól: Dobronoky (37.), Haruna (75.), Lestyán (91.).
Algyő–Mórahalom 3–2 (1-1)
Algyő, vezette: Vörös Gábor (Molnár A., Ljakic)
Algyő: Szabó G. – Rádi, Vastag, Kiss R., Horváth A, Kardos (Fekete, 74.), Pióker (Podonyi, 60.), Deák, Csehó (Kovács M., 54.), Csányi, Selyem. Edző: Fülöp Tibor.
Mórahalom: Weszelovszky – Vajda, Görbe, Holcsik (Csizmadia, 72.), Baji, Pető, Mészáros, Nagy M., Rádóczi Dáv., Bokányi (Tóth M., 78.), Szalma. Edző: Papp Endre.
Gól: Kardos (29., 47.), Selyem (88.), ill. Szalma (44., 11-esből), Bokányi (62.).
SZVSE-G-Falc Kft.–Tiszasziget 3–1 (1-0)
Szeged, SZVSE-stadion, vezette: Virág András Barnabás (Szabó R., Pap).
SZVSE: Czirják – Kormányos, Fodor, Pócs, Csamangó, Mészáros (Veszelka, 68.), Beretka, Lévai, Kelemen V., Papp Á., Oroszi. Játékos-edző: Kelemen Balázs.
Tiszasziget: Kiss D. – Skribek B., Oláh, Babolek (Varga Z., a szünetben), Széll (Baucic, 70.), Bálint, Skribek Á., Bánóczki (Albert, a szünetben), Vajna, Farkas (Papp Á., 70.), Godó (Drágity, a szünetben). Játékos-edző: Magyar György.
Gól: Kormányos (32.), Beretka (62.), Papp Á. (68.), ill. Baucic (89.).
Kiállítva: Beretka (80.), ill. Vajna (80.).
Alsóház
17.30
Szentesi Kinizsi–FK 1899 Szeged-SZEOL 2–0 (1-0)
Szentes, vezette: Dobó Attila (Paczér, Halász).
Szentesi Kinizsi: Kotvics-Varga – Légrádi, Bartucz B., Koncz, Dovics, Szarvas (Varga, 89.), Prozlik, Bartucz P., Locskai, Rácz D. (Mihály, 71.), Illés (Piti, 80.). Edző: Sallai Róbert.
FK Szeged: Garamvölgyi – Tóth G., Vörös T. (Kurta, a szünetben), Csuka, Hegyesi P., Hegyesi B., Bürgés (Szélpál, 73.), Tóth Á. (Herczeg, a szünetben), Cs. Tóth, Frankó (Dóra, 82.), Sisák. Játékos-edző: Dóra János.
Gól: Bartucz P. (7.), Dovics (87.).
Hódmezővásárhelyi FC II.–UTC 4–1 (1-1)
Hódmezővásárhely, vezette: dr. Hegyi Eszter (Kakuk, Gargya).
HFC II.: Vaits (Tóth M., a szünetben) – Tóth J., Szőke, Borbás, Karácsonyi (Nagy A., 61.), Orovecz, Tatár (Mucsi, 70.), Berkó, Fődi, Buzás (Herczeg, 65.), Krisztin. Edző: Bacsa Zsolt.
UTC: Mészáros – Nádudvari-Sipos, Csányi, Palakovics (Sándor, 27.), Nagy Á., Boss, Miles J., Rákóczi, Floutier, Sarnyai, Gonda. Játékos-edző: Miles Joshua.
Gól: Tóth J. (35.), Fődi (58.), Krisztin (61.), Herczeg (90.), ill. Nádudvari-Sipos (8.).
Balástya–Deszk 0–1 (0-0)
Balástya, vezette: Kócsó Tibor Zsolt (Juhász, Tihanyi).
Balástya: Prcic – Sári, Szádeczky, Mágocsi (Gera L., 80.), Bagi (Tóth B., 88.), Néma (Gera D., 62.), Horváth Cs., Tóth P., Márkus, Vörös L., Tóth G. Edző: Kiss Máté.
Deszk: Madaras – Teschner, Török (Bódi, 58.), Kövesi, Istókovics, Fóris (Demirci, 71.), Salánki (Szabó R., a szünetben), Németh Z., Tarjányi, Matyelka, Kormos (Király, 82.). Edző: Csordás József.
Gól: Matyelka (89.).
Kiállítva: Kövesi (57.).
Megyei II. osztály
17.30
St. Mihály–Ásotthalom 1–0 (0-0)
Gól: Klippel Á. (88.).
Mártély–Csongrád 4–3 (2-2)
Gól: Kovács A. (25., 62.), Guti L. (37.), Brizik-Bodrogi I. (83.), ill. Kanász-Nagy M. (12.), Szabó-Bogár D. (18.), Debreceni Á. (53.).
Tömörkény–Sándorfalva 2–4 (1-3)
Gól: Tóth Gy. (13., 11-esből), Burka R. (61.), ill. Gémes R. (3., 43.), Tóth T. (29.), Ézsiás L. (88.).
Székkutas–Makó 1–2 (0-0)
Gól: Szikszai Á. (62.), ill. Vas K. (52.), Frank (70., 11-esből).
Mindszent–Apátfalva 4–0 (2-0)
Gól: Babcsán M. (13.), Hortobágyi D. (26.), Bartyik R. (82.), Friedl M. (90.).
Megyei III. osztály
15.00
Makó FC-Duocor-Givaudan–Földeák 1–0 (1-0)
Gól: Petrovics K. (24.).
17.30
Röszke–ContiTech-Csanádpalota 2–0 (0-0)
Gól: Császár N. (52.), Boros V. (83.).
Kiállítva: Tari Z. (43., Röszke).
Baks–Forráskút 6–2 (3-1)
Gól: Martók I. (23.), Mihály R. (32., 39., 59., 76.), Sztojka K. (73.), ill. Pataki S. (17.), Füleki G. (68.).
Zsombó–Sándorfalva II. – ELMARADT
Zákányszék–Szőreg-DSC 4–1 (0-1)
Gól: Bakó N. (47.), Ambrus B. (52., 59.), Farkas Sz. (71.), ill. Nacsa I. (29.).
Megyei IV. osztály, Tisza-Maros csoport
15.30
Mindszent II.–Maroslele 10–0 (2-0)
Gól: Forgó G. (1.), Korom K. (20., 64.), Csatlós T. (52., 62., 67.), Antal S. (54., 65.), Szobácsi R. (69.), Verók F. (81., 11-esből).
17.30
Újszentiván-Pázsit SE II.–Szikáncs 6–1 (2-0)
Gól: Tranger (15., 55.), Gárgyán (37.), Galiba (61., 75.), Molnár G. (85.), ill. Kun-Szabó (53.).
MAS SE–Eperjes 4–0 (3-0)
Gól: Janó (8., 24.), Mátrai (9.), Széll (68.).
FK 1899 Szeged II.–Tiszasziget II. 4–10 (2-5)
Gól: Martinkovics M. (5., 38., 55., 68.), ill. Bernát P. (4., 36., 41., 52., 79., az utolsó előttit 11-esből), Kökény T. (15.), Bodó A. (45.), Szilágyi N. (50., 86.), Tombácz R. (90.).
Kiállítva: Martinkovics M. (38., FK II.).