A megyei futball szombati eredményei

Hibátlan maradt a Dorozsma.

Második meccsét is megnyerte a Kiskundorozsma, amely az újonc Ásotthalmot is legyőzte. Megvan az SZVSE első győzelme, miután a Vasutasok nyerni tudtak Mórahalmon, míg a HFC II. a második félidő elején döntött a Bordány ellen.

Vendéggyőzelemmel kezdődött a vármegyei II. osztály idénye, miután a Tömörkény nyerni tudott az újonc Röszke otthonában. Magabiztos győzelemmel kezdett a Sándorfalva Zsombón, a Mártély pedig ugyan három góllal vezetett, de végül szoros győzelmet aratott a Csanytelek ellen. A két megyeegyes kieső, az UTC és a Deszk meccsén kétgólos hátrányból egyenlítettek a hazaiak, míg a nap legnagyobb arányú győzelmét a Csongrád könyvelhette el, amely ugyan hátrányba került, de végül öt góllal nyert a Csengele ellen.

A megyeháromban hazai győzelemmel kezdett a Baks, míg a két kettes csapat meccsén a hajrában mentettek pontot Tiszaszigeten a sándorfalviak.

Vármegyei I. osztály

17.30

Hódmezővásárhelyi FC II.–DB Futball Bordány 4–0 (1-0)
Hódmezővásárhely, vezette: Tasnádi Dávid Miklós (Tóth Cs., Péter-Szabó).
HFC II.: Hegyes – Bánfi, Vastag, Bónus, Barna (Karácsonyi, 64.), Bencze (Rabecz, a szünetben), Borbás, Daraki (Kis D., 58.), Buzás (Tatár, 68.), Pető (Pálinkás, a szünetben), Arany G. Edző: Horváth Zoltán.
Bordány: Grund – Arany M. (Kovács D., a szünetben), Márki, Meszes (Baka, 54.), Visnyei, Velez (Márton, 74.), Perpauer, Kis L., Lőrinc, Krizs (Gyuris, 83.), Kovács P. (Mucsi, 74.) Edző: Nagy Torma Ricsárd.
Gól: Buzás (17.), Bónus (51.), Barna (57.), Borbás (60.).

Kéménygyártó-Mórahalom VSE–SZVSE-G-Falc Kft. 1–2 (0-1)
Mórahalom, vezette: Bartucz Tamás (Tihanyi, Kócsó).
Mórahalom: Weszelovszky – Tajthy, Vajda (Czékus, 83.), Görbe, Rádóczi Dáv. (Csizmadia, 59.), Holcsik (Trója, 73.), Nagy M., Ábrahám, Bokányi, Róka (Rádóczi Dán., 79.), Szalma (Csehó, 67.). Edző: Papp Endre.
SZVSE: Czirják – Fodor, Csamangó, Rádai G., Albert, Mezei (Oroszi, a szünetben), Lévai, Kelemen V., Papp Á., Amariutei (Kelemen B., 85.), Baji. Játékos-edző: Kelemen Balázs.
Gól: Ábrahám (86.), ill. Mezei (20.), Amariutei (82.).

Kiskundorozsma–Ásotthalom 2–1 (2-0)
Szeged-Kiskundorozsma, vezette: Maurer János (Burzon, Kasnyik).
Kiskundorozsma: Zékány – Varga Á., Molnár K., Sallai, Veszelka (Simon, 76.), Ottlik Márk (Agócsy, 94.), Ottlik Máté, Fülöp (Hochheiser, 92.), Lóki, Kis B. (Tóth N., 90.), Bozsó. Edző: Paksi Péter.
Ásotthalom: Mityók – Horváth B., Góra (Szűcs D., 60.), Dobák, Savanya, Király (Papdi, 60.), Malatinszki D., Farkas F. (Török, a szünetben), Víg (Horváth T., 67.), Sándor, Malatinszki Á. (Szász, 78.). Edző: Hevesi Tibor.
Gól: Fülöp (16.), Kis B. (23.), ill. Papdi (76.).

Vármegyei II. osztály

10.00

Röszke–Tömörkény 2–3 (1-2)
Gól: Domján M. (26.), Berta M. (70.), ill. Forgó F. (7.), Ferenczi J. (10.), Tóth Gy. (84., 11-esből).

17.30

Csongrád–Csengele 6–1 (2-1)
Gól: Nagy Á. (41., 62.), Kanász-Nagy M. (44., 72.), Borda Sz. (79.), Szabó-Bogár D. (83.), ill. Versegi Zs. (39.).

UTC–Deszk 2–2 (1-2)
Gól: Demirci A. (34.), Bokányi B. (49.), ill. Szabó R. (5.), Martinkovics M. (22.).

Mártély–Csanytelek 3–2 (3-0)
Gól: Sági Á. (7.), Guti L. (37.), Jesenszki Gy. (42.), ill. Barta M. (51.), Szalai B. (85.).

Zsombó–Sándorfalva 0–4 (0-2)
Gól: Törköly T. (8.), Varga R. (38.), Széll K. (56.), Ézsiás L. (85.).

Vármegyei III. osztály, 1. forduló

17.30

Baks–Földeák 2–1 (2-0)
Gól: Csáki Z. (40.), Martók I. (42.), ill. Orosz A. (56.).

Tiszasziget II.–Sándorfalva II. 1–1 (1-0)
Gól: Buzsáki B. (32.), ill. Csúri Cs. (88.).