A megyei futball szombati eredményei

Mindszenti siker a rangadón.

Hazai győzelmek a megyei I. osztály szombatján: az Algyő az utolsó negyed órában darálta be az FK Szegedet, így zsinórban harmadik győzelmét aratta. A Tiszasziget magabiztosan győzött az UTC ellen, a hétgólos sikerből a kapus, Kiss Dominik is góllal vette ki a részét.

A megyekettőben a Csanytelek a félidőben öt góllal vezetett, de a Székkutas a szünet után egy percen belül két gólt is lőtt – végül két gólnál közelebb nem tudtak zárkózni a vendégek. A Sándorfalva legyőzte az Apátfalvát, a St. Mihály pedig hetet lőtt a Pázsitnak. Kétszer egyenlített a Csengele a Szegvár otthonában. A forduló rangadóját a Mindszent nyerte meg, amely legyőzte az eddig pontveszteség nélkül álló Mártélyt: igaz, a vendégek egy félidőt emberhátrányban játszottak, miután kiállították gólzsákjukat, Papp Ernőt.

A megyeháromban egy kivételt leszámítva hazai győzelmeket hozott a szombat: a Csanádpalota otthon döntetlent játszott a Földeákkal, a Forráskút, a Baks és a Zákányszék azonban otthon tartotta a három pontot.

Megyei I. osztály

16 óra:
Algyő–FK 1899 Szeged-SZEOL 2–0 (0-0)
Algyő, vezette: Ézsiás Gábor József (Kovács B., Krepsz).
Algyő: Szabó G. – Rádi, Bozóki, Kiss R., Horváth A., Kardos (Jernei, 59.), Kovács M., Daróczi (Miklós, 86.), Táncos (Feketes Á., 62.), Deák (Bakó, 76.), Selyem (Csehó, 86.). Edző: Fülöp Tibor.
FK Szeged: Garamvölgyi – Bürgés (Miklós, 79.), Buchholcz (Hüvös, a szünetben), Giba, Csuka, Szüts (Vánkay, a szünetben), Tóth Á. (Cs. Tóth, a szünetben), Frankó, Martinkovics (Hochheiser, 70.), Zsédely, Sisák. Edző: Dóra János.
Gól: Fekete Á. (75.), Daróczi (81., 11-esből).
Kiállítva: Csuka (79.).

Tiszasziget–UTC 7–0 (3-0)
Tiszasziget, vezette: Barta Norbert István (Kiss R., Csöngető)
Tiszasziget: Kiss D. – Papp Á., Oláh, Magyar (Szilágyi, 54.), Bálint D., Skribek Á. (Bánóczki, a szünetben), Albert (Drágity, 67.), Vajna (Godó, a szünetben), Farkas, Kökény, Varga G. (Szűcs, a szünetben). Játékos-edző: Magyar György.
UTC: Mészáros – Szántó, Rákóczi (Palakovics, 65.), Sós, Mohammadreza, Miles, Nagyfalusi (Zsilinszki, 65.), Zatykó (Obi, 54.), Varga L., Gonda, Schneider. Játékos-edző: Szántó Dániel.
Gól: Albert (20., 31.), Kökény (26.), Szilágyi (56., 86.), Kiss D. (69.), Drágity (73.).

Megyei II. osztály

16 óra:
Szegvár–Csengele 2–2 (1-1)
Gól: Bánfi B. (19.), Puhala K. (77.), ill. Szalai B. (34.), Nagy T. (83.).

St. Mihály–Szegedi Pázsit 7–1 (2-0)
Gól: Farkas Á. (27.), Belaidi A. (44., 52.), Baján Z. (62., 69.), Kovács B. (71.), Altorjay (80.), ill. Molnár D. (82.)

Mindszent–Mártély 4–2 (2-2)
Gól: Mohácsi (10., 35., 54., az elsőt 11-esből), Hortobágyi (57.), ill. Brizik-Bodrogi (13.), Papp E. (19.).
Kiállítva: Papp E. (45., Mártély).

Apátfalva–Sándorfalva 0–2 (0-2)
Gól: Tóth L. (4.), Pécsi A. (30.).

Csanytelek–Székkutas 5–3 (5-0)
Gól: Kósa D. (8.), Márton M. (20., 25.), Faragó K. (37.), Nagy B. (42., 11-esből), ill. Bujáki B. (55.), Németh D. (56.), Rácz D. (75.)

Megyei III. osztály

16 óra:

ContiTech-Csanádpalota–Földeák 2–2 (1-1)
Gól: Kapitány G. (25., 59.), ill. Orosz G. (34.), Horváth G. (76.).
Kiállítva: Trényi T. (95., Csanádpalota).

Forráskút–Bordány II. 5–1 (3-1)
Gól: Berta M. (19., 36., 72.), Füleki G. (31.), Szeri L. (57.), ill. Fórizs E. (29.).

Baks–Algyő II. 7–1 (4-0)
Gól: Nagy I. (17., 72.), Mihály R. (23., 29., 56., a harmadikat 11-esből), Marocsik S. (28., öngól), Lévai N. (88.), ill. Sebők L. (66.).

Zákányszék–Makó FC-Duocor-Givaudan 3–2 (1-1)
Gól: Márki D. (37.), Ambrus B. (58., 63., az elsőt 11-esből), ill. Sarnyai T. (14.), Farkas D. (47.).

Megyei IV. osztály, Homokháti csoport

16 óra:

Fülöp SE–Balástya II. 0–2 (0-0)
Gól: Gera L. (88., 89.).

Dóc–UTC II. 4–2 (1-1)
Gól: Elekes G. (37., 53.), Bitó A. (82.), Lajos T. (82.), ill. Locskai B. (6.), Duda M. (64.)

Tömörkény II.–Kiskundorozsma II. 2–0 (1-0)
Gól: Elekes A. (37., 74.).

Tápé–Gyálarét 1–1 (0-0)
Gól: Tóth B. (65.), ill. Kalunda D. (63.).

Tisza-Maros csoport

14 óra:
Mindszent II.–Nagylak 7–2 (4-2)
Gól: Korom K. (5., 72.), Csatlós T. (8.), Szobácsi R. (18., 76.), Terbán Gy. (28.), Mucsi L. (84.), ill. Jakucs Cs. (28.), Rácz M. (45.).

16 óra:
Ópusztaszer–Kübekháza 3–1 (1-1)
Gól: Bürgés J. (35.), Balogh A. (57.), Péli R. (59.), ill. Venczel V. (32.).