Ötöt lőtt a Csanytelek és a Tömörkény is a megyekettő szombati napján: utóbbi csapat ugyan közel egy órát emberelőnyben futballozhatott a Földeák ellen. Ugyan vezetett a St. Mihály, végül Tóth László büntetőjével egy pontot otthon tartott a Sándorfalva, amelyet már nem Gonda László, hanem Kurucsai András vezetett ezen a mérkőzésen edzőként.
Fordulatos, izgalmas meccset játszott egymással a Mártély és a Makó II.: a Mártély ugyan kétgólos előnyre tett szert, viszont a vendégek nem adták fel, és még a szünet előtt szépítettek, majd annak ellenére is voltak lehetőségeik, hogy közel fél órát emberhátrányban játszottak. Az egyenlítés is sikerült, a hajrára a Mártély is tíz emberrel maradt, és mindkét csapatnak voltak kapufái is: végül azonban egy-egy ponttal lett gazdagabb mindkét csapat.
A megyeháromban gólzáporos meccsen nyert a listavezető Csanádpalota, a Röszke viszont kikapott a Bordány II. vendégeként. A Ruzsa 2-0-ról fordított Bakson, Nana Mihály ugyan egalizált, de az utolsó percben mégis megnyerte a meccset a Ruzsa.
A megyenégy Homokháti csoportjában a Sándorfalva II. legyőzte a Dócot, a Tisza-Maros csoportban a Szőreg hozta a saját meccsét Maroslelén. Mivel a Pitvaros meccsét elhalasztották, így jelenleg a Szőreg áll az élen úgy, hogy egy meccsel többet játszottak a riválisnál.
Megyei II. osztály, 17 óra:
Csanytelek–Zákányszék 5–0 (2-0)
Gól: Nagy I. (7.), Forgó T. (44.), Bartus R. (61.), Lévai J. (69., 11-esből), Nagy B. (89.).
Mártély–Makó II. (Hódmezővásárhelyen) 2–2 (2-1)
Gól:
Tömörkény–Földeák 5–0 (2-0)
Gól: Sarusi K. (10., 24., 79.), Boldog G. (58., 83.).
Kiállítva: Zoppé (34., Földeák).
Sándorfalva–St. Mihály 1–1 (0-1)
Gól: Tóth L. (63., 11-esből), ill. Antal B. (18.).
Megyei III. osztály
14 óra:
Bordány II.–Röszke 3–0 (2-0)
Gól: Szabó Zs. (34., 80., a másodikat 11-esből), Mészáros N. (44.).
17 óra:
Baks–Ruzsa 3–4 (2-2)
Gól: Szalai V. (25.), Nana M. (34., 81.), ill. Varró E. (37.), Boros V. (41.), Földeák Z. (72., 90.).
Csanádpalota–Zsombó 8–4 (5-2)
Gól: Dócza G. (8., 24., 39.), Csókás Cs. (11.), Barta Á. (18.), Sepsik I. (46.), Bognár D. (73., 80.), ill. Mocsári D. (31.), Németh T. (41.), Rárósi P. (58.), Vér I. (74.).
Megyei IV. osztály, Homokháti csoport
15 óra:
Sándorfalva II.–Dóc 3–0 (1-0)
Gól: Varga V. (11.), Kiss P. (74.), Mészáros D. (85.).
Tisza-Maros csoport
17 óra:
Gyálarét–Kecskés 3–1 (1-1)
Gól: Bányai R. (27.), Urbán N. (49.), Tóth G. (82.), ill. Fátyol M. (37.).
Eperjes–Kübekháza 2–1 (1-1)
Gól: Andula Z. (42.), Vincze I. (48.), ill. Mata Gy. (30.).
Maroslele–Szőreg 0–4 (0-2)
Gól: Pásztor K. (3., 75.), Bakos J. (24.), Csordás J. (77.).




