Bombagólokkal nyert a Fehérvár

Jól kezdett a Szeged, de a Fehérvár ment tovább.

A fehér mezben játszó Fehérvár kezdte a meccset: a kezdőrúgást Szabó Zoltán, a szegedi férfi vízilabdacsapat korábbi edzője, BEK-győztes vízilabdázó végezte el – a találkozó pedig szemerkélő esőben kezdődött.

Az első tíz percben jóval aktívabb volt a szegedi csapat, amely többször is odakerült a fehérvári kapu elé, ám egyelőre Kovácsot nem tudták megtornáztatni. Az első negyedóra végén azonban Nego egy pokolian nagy gólt ragasztott Takács kapujába, egy átívelt labdát követően kapásból bombázott a hálóba, 0-1. Sőt, két perccel később Petrjak egy okos mozdulattal, belsővel lőtt a kapu bal oldalába a balösszekötő helyéről, két lövés, kétgólos Vidi-előny, 0-2. A két kapott gól érthetően megfogta a Szegedet, de egy lendületes, jó iramú meccs zajlott a pályán.

A Fehérvár okosan és taktikusan futballozott, és komolyan kezdte a második félidőt: két komoly lehetősége is volt a vendégeknek, majd egy lapos beadásba Kővári lépett bele szerencsétlenül, a szegedi védőről pedig a rövid alsóba pattant a labda, 0-3. Csendesen csorgott a meccs a folytatásban, a Szeged-Csanád GA előtt adódott két komolyabb lehetőség is, de a bíró sípja maradt, amikor a szegedi támadó földre került, majd Gajdos maradt le kevéssel egy kiugratásról – a túloldalon pedig Petrjak csavarása ment el nem sokkal.

A hajrában a csereként beállt Bitó indult meg, majd 18 méterről lőtt, de nem sokkal a kapu mellett kötött ki a labda. A Szeged-Csanád GA jobban kezdett, azonban a Fehérvár két jól eltalált lövéssel vezetéshez jutott – végül 3-0-ra nyert, és negyeddöntőbe jutott az NB I.-es csapat!

MOL Magyar kupa, 5. forduló

20.00

Szeged-Csanád Grosics Akadémia–MOL Fehérvár 0–3 (0-2)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 2000 néző. Vezette: Szőts Gergely (Buzás, Bornemissza).
Szeged-Csanád GA: Takács J. – Ódor, Temesvári, Pejovics, Kővári – Simon Á., Kovács M. – Gréczi, Horváth K., Kóródi – Gajdos. Vezetőedző: Dragan Vukmir.
Mol Fehérvár: Kovács D. – Nego, Fiola, Stopira, Heister – Makarenko, Alef – Dárdai, Petrjak, Lednyev – Kodro. Vezetőedző: Szabics Imre.
Gól: Nego (14.), Petrjak (16.), Kővári (57., öngól).