A Viktória elleni sikert követően egy újabb, kiesés ellen küzdő csapat ellen lép pályára a KÉSZ-St. Mihály Szeged, amely szombaton 17.30-tól a sereghajtó Budaörs csapatát fogadja a Szent Gellért Fórumban.
A szegediek ellenfele a 12., sereghajtó pozícióban áll, ám három meccsel a vége előtt csak három pont a hátránya a bennmaradó Viktóriával szemben. A két csapat őszi találkozója egy igazán fordulatos és gólgazdag meccset hozott, akkor 5-5-ös döntetlent játszott a St. Mihály, amely számára ezen túl is intő jel lehet, hogy a sereghajtó döntetlent játszott a listavezető Ferencvárossal a legutóbbi játéknapon.
– Ugyanúgy, mint múlt héten a Szombathely ellen, itt is a győzelem az elsődleges célunk, ám tudjuk, hogy nem lesz könnyű kivívnunk. Nagyon oda kell figyelnünk a Budaörs ellen, hiszen a vendégek az előző fordulóban bravúros döntetlent játszottak a listavezető és kupagyőztes Ferencváros ellen, és van még esélyük a bennmaradásra. Biztos vagyok benne, hogy rendkívül motiváltan fognak ellenünk pályára lépni, e téren is fel kell velük venni a versenyt! Szeretnénk a bajnokság végén is az első hatban maradni, ehhez viszont szükségünk van erre a három pontra – mondta a klub honlapján Major László, a St. Mihály vezetőedzője.
(Fotó: Gémes Sándor)




