A Szeged-Csanád GA nyerte az NB-s csapatok felkészülési meccsét

Vezetett a Vásárhely, de új igazolások góljaival nyert a Szeged-Csanád GA.

A két NB-s osztályban érintett csapat, a Szeged-Csanád GA és a Hódmezővásárhelyi FC egymás ellen kezdte a felkészülési mérkőzések sorát.

Hiába akadt több gólszerzési lehetősége is a szegedieknek, a vezetést a HFC szerezte meg, amely egy kontra után Tóth Dániel találatával jutott előnyhöz.

A szünet után is a Szeged dominált, majd Deczki bravúrjainak is köszönhetően maradt a vásárhelyi vezetés. A hajrában azonban mégis fordítottak a hazaiak, akiktől két új igazolás volt eredményes. Előbb Borvető egy kissé éles szögből leadott lövéssel egyenlített, majd egy sarokrúgás utáni kavarodást követően Radics fordította meg a meccset.

A Szeged-Csanád GA jövő hét szombaton a szintén NB III.-as Körösladányt fogadja, míg a HFC szerdán az NB III.-as újonc Martfű otthonában lép pályára.

Szeged-Csanád GA–Hódmezővásárhelyi FC 2–1 (0–1)
Szeged-Csanád GA: Takács – Könczey, Szilágyi, Tóth B., Kővári – Haris, Palincsár – Papp Á., Bíró, Prosser – Daru.
2.félidő: Rodic – Gera, Acsimovics, Lestyán, Kővári – Nyári, Radics – Gajdos, Magyar, Óvári – Borvető. Vezetőedző: Akszandar Sztevanovics.
HFC: Deczki – Orosz M., Hunya, Szabó P., Körmöczi – Ondrejó – Kónya, Juhász J., Rabecz, Zana – Tóth D. Cserék: Vaits (kapus), Bogdán B., Vastag R., Zámbori, Vladul, Borbás M., Búzás, Ábrahám-Fúrús. Vezetőedző: Antal Krisztián.
Gólszerzők: Borvető (78.), Radics (80.), ill. Tóth D. (44.).

(Fotó: Gémes Sándor)