NB II tabella megtekintése

A szezon utolsó hazai meccse jön a Szeged-Csanád GA számára

Vasárnap 17 órától a már kiesett Mosonmagyaróvár lesz az ellenfél.

Szezonbeli utolsó hazai mérkőzését játssza vasárnap 17 órától a Szeged-Csanád Grosics Akadémia, amely a Mosonmagyaróvárt fogadja a Szent Gellért Fórumban.

A szegediek a legutóbbi három mérkőzésükön nem tudtak nyerni, ezzel pedig az is eldőlt, hogy a negyedik helyen zárják az NB II.-t, függetlenül az utolsó két forduló eredményeitől. Hétfőn a szegedi klub bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontottak Alekszandar Sztevanovics vezetőedzővel, így a hazai szezonzáróra már nem a szerb szakember készítette fel a csapatot.

A Tisza-partiak ellenfele az a Mosonmagyaróvár lesz, amely szintén nem mozdulhat már a tabellán, és biztosan az utolsó, 18. helyen zárja a szezont, ezáltal a következő évben az NB III.-ban szerepel majd. A Mosonmagyaróvár viszont legutóbbi két mérkőzésén nem kapott ki, legyőzte a Soroksárt (4-3), majd döntetlent játszott a Budafokkal.

Sajnos az elmúlt mérkőzések nem úgy alakultak, ahogy szerettük volna. Most nem a kérdéseknek, a válaszoknak, vagy az elemzéseknek van itt az ideje, hanem a tetteknek. Mindenkinek, minden egyes játékosnak és stábtagnak felelősséget kell vállalnia! Maximális hozzáállással és akarattal meg kell nyernünk ezt a mérkőzést! Tartozunk ennyivel saját magunknak és a szurkolóinknak – nyilatkozta a klub honlapján Germán Tamás, a Szeged-Csanád GA csapatmenedzsere.

A gárda támadója, Borvető Áron kitért rá, a tabellán elfoglalt helyezésektől függetlenül nincs könnyű meccs a másodosztályban, de szeretnének győzelemmel búcsúzni a szegedi közönségtől.

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB II

#Csapat nevePont
1.DVSC80
2.VASAS FC79
3.GYIRMÓT FC GYŐR78
4.PMFC64
5.FC AJKA62
6.BUDAÖRS59
7.SZOLNOKI MÁV FC57
8.SOROKSÁR SC57
9.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA56
10.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
11.SZOMBATHELYI HALADÁS54
12.WKW ETO FC GYŐR46
13.BFC SIÓFOK45
14.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE44
15.DOROGI FC44
16.SZENTLŐRINC42
17.AQVITAL FC CSÁKVÁR38
18.KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC33
19.KOLORCITY KAZINCBARCIKA33
20.DEAC23