– A siker titka röviden: a szigeti összefogás. A klub körül olyan baráti, szurkolói kör alakult ki, amely megfelelő alapot jelent a sikeres munkára – fogalmazott a delmagyar.hu-nak a Csongrád megyei I. osztály őszi bajnoka, a Tiszasziget elnöke, Ferenczi Ferenc, aki egyben a település polgármestere is.
Hozzátette, a megfelelő létesítményt az önkormányzat az elmúlt évek során megteremtette, ebben nagy jelentőséggel bír a TAO-támogatás. – Kiemelném Kiss Róbert munkáját, aki ha kell, követel, ha kell, kétkezi munkát végez, ezzel kel és fekszik. Ő az utolsó mohikánok egyike. Összesen 160-an voltunk az évzáró rendezvényünkön, mindig odafigyeltünk, hogy ez ne csak a felnőttekről szóljon – nyilatkozta Ferenczi Ferenc.
A klubelnöktől megkérdezték azt is: vállalnák-e a magasabb osztályú megmérettetést. – Előbb meg kell nyerni a bajnokságot, Bernát Péter személye ebben kulcs, hiszen évek óta közel húsz fővel zajlanak az edzések. Egyelőre nem látom reálisnak az osztályváltást, ehhez előbb meg kell építenünk a műfüves pályát. Hosszabb távon úgy lehetne reális az NB III, ha a deszki megállapodást a Tisza-Maros szögre is kiterjesztenénk, és egy nagy szegedi klub alatt tudnánk működni – fejtette ki.
Fotó forrása: Gémes Sándor
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - Megyei I. osztály
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | MAKÓ FC | 73 |
| 2. | TISZASZIGET SE | 56 |
| 3. | Szentesi Kinizsi SZITE | 54 |
| 4. | APÁTFALVA SC | 48 |
| 5. | ALGYŐ SK | 43 |
| 6. | MÓRAHALOM VSE | 36 |
| 7. | SZEGED 2011 KFT. II. | 36 |
| 8. | Foliaplast-Bordány SK | 34 |
| 9. | Hódmezővásárhelyi FC II. | 34 |
| 10. | SZEGEDI VSE II. | 31 |
| 11. | ESK Kiskundorozsma | 29 |
| 12. | CSONGRÁD-KUNSÁG A. | 19 |
| 13. | Székkutas TC | 17 |
| 14. | UTC 1913 Labdarúgó Kft | 7 |




