A vármegyei futball szombati eredményei

Három veretlen csapat is pályán a megyeegyben.

A Makó és a Kiskundorozsma is megnyerte aktuális meccsét, a Maros-partiak Tiszaszigetről távoztak három ponttal, míg a dorozsmaiak magabiztos sikert arattak a SZEOL SC-FK Szeged ellen, ezzel mindkét gárda továbbra is veretlen és egyaránt 13 ponttal áll. Szintén tovább őrzi veretlenségét a Szentes, amely Deszken tudott nyerni, a Balástya szezonbeli első sikerét aratta az UTC ellen, míg a Mórahalom és a Mindszent meccse nem hozott gólt.

A másodosztályban a Forráskút harmadik idegenbeli meccsét is elveszítette, a Mártély pedig ugyan korán vezetett, de végül egy pontot elvitt az Öttömös.

A vármegyei III. osztályban hibátlan maradt a Székkutas és a Zsombó, előbbi a Szegvár vendégeként nyert, míg utóbbi szomszédvári derbit nyert Üllésen. Kétgólos hátrányból fordított a Zákányszék az Apátfalva ellen, és a Kiszombor is 1-3-ról nyerte meg végül a makóiak elleni meccsét.

Vármegyei I. osztály

16.00

Tiszasziget–Makó 1–2 (0–1)
Gól: Nagy M. (82.), ill. Frank B. (43.), Pepó (88.).

Balástya–UTC 6–2 (3–0)
Gól: Bitó M. (10., 12.), Martinkovics (15.), Malatinszki (50.), Kis I. (69.), Malatinszki (90.), ill. Ticuedan (67.), Orosz L. (83.).

Clean Star Complex Dorozsma–SZEOL SC-FK Szeged 8–0 (2–0)
Gól: Szüts (12.), Lőrincz L. (28., 90.), Holcsik (51.), Kis B. (71.), Markovics (76.), Szil (86.).

Pacapime Mórahalom–Mindszent 0–0

Deszk–Szentesi Kinizsi 0–3 (0–2)
Gól: Pálinkás (35., 51.), Prozlik (40.).
Kiállítva: Csordás Cs. (63., Deszkből).

Vármegyei II. osztály

16.00

Mártély–Öttömös 1–1 (1–1)
Gól: Papp E. (9., 11-esből), ill. Csorba K. (17.).

Ásotthalom–Forráskút 3–0 (3–0)
Gól: Papdi G. (28., 29.), Pióker Ta. (35.).

Vármegyei III. osztály

16.00

FC Szegvár–Székkutas 2–3 (0–1)
Gól: Puhala K. (60., 67.), ill. Földházi A. (40.), Kis Á. (48.), Czirok K. (78.).

Zákányszék–Apátfalva 4–2 (0–2)
Gól: Seck M. (49., 74.), Farkas Á. (61.), Szűcs D. (73.), ill. Kis B. (3.), Varga Sz. (29.).

Kiszombor–Makó FC-Duocor-Givaudan 4–3 (1–3)
Gól: Bakó N. (21.), Dongó D. (48.), Kollár T. (55., 90.), ill. Bíró T. (6., 22.), Béres R. (28.).

Üllés–Zsombó 1–2 (1–1)
Gól: Fodor B. (4.), ill. Szűcs B. (14.), Lajter E. (60.).

18.00

HTUS-Erzsébet-FK–Szegedi VSE-Gyálarét 2–4 (0–2)
Gól: Palócz B. (49., 82.), ill. Bóta E. (3., 78.), Mizsik A. (6.), Kószó F. (55.).

Vármegyei IV. osztály, Tisza-Maros csoport

Pénteken játszották:

St. Mihály II.–Hódmezővásárhelyi FC II. 2–2 (2–1)
Gól: Nándori B. (7., 21., a másodikat 11-esből), ill. Joó B. (17.), Papp M. (48.).
Kiállítva: Tóth M. (76., HFC II.).

16.00

Eperjes–Szegedi Pázsit SE 2–1 (1–1)
Gól: Kabai I. (30., 11-esből), Taskó L. (54.), ill. Lakatos K. (35.).

Nagymágocs–Kiskundorozsma II. 2–1 (1–1)
Gól: Péter J. (39., 88.), ill. Perecz M. (28.).

Homokháti csoport

16.00

Csanytelek II.–Sándorfalva IV. 2–2 (0–2)
Gól: Szín P. (48., 11-esből), Ambrus L. (59.), ill. Koncz M. (39., 41.).
Kiállítva: Szűcs J. (75., Sándorfalva IV.).