A vármegyei futball vasárnapi eredményei

Nyert a Tiszasziget Szentesen.

Kevés helyzetet, annál több párharcot hozott a Szentes-Tiszasziget találkozó: a vendégek egy büntetőt követően jutottak előnyhöz, majd a szünet után egy kavarodást követően a második góljukat is megszerezték, ezzel a Szentes először kapott ki ebben a szezonban, a Tiszasziget pedig két meccs után hat ponttal áll.

Hetet rúgott az újonc Algyő II.-nek a Mindszent a vármegyei II. osztály vasárnapi játéknapján. A szünet után indultak be az események a St. Mihály-Apátfalva meccsen, a hazaiak négyszer is beköszöntek.

A vármegyei III. osztályban a Bordány II. jutott hét gólig a közel hetven percen át kettős emberhátrányban játszó Csanádpalota ellen, a Forráskút legyőzte a Pusztamérgest, míg Szőregen nem született gól.

Vármegyei I. osztály

17.30

Szentesi Kinizsi–Tiszasziget 0–2 (0-1)
Szentes, vezette: Burzon Márk (Csöngető, Kiss M.)
Szentesi Kinizsi: Kotvics-Varga – Koncz, Rostás, Lőrincz (Kovács K., 90.), Orovecz (Bertók, 70.), Bartucz P., Locskai (Mihály, 57.), Péter, Rácz D., Becsek (Piti, 84.), Sarusi. Edző: Sallai Róbert.
Tiszasziget: Kiss D. – Papp Á., Nagy A. (Szűcs T., 87.), Szilágyi (Fődi, 82.), Skribek B. (Tóth I., 20.), Bánfi (Drágity, 76.), Prozlik, Szabó D. (Berger, 71.), Bálint D., Farkas F., Tóth J. Edző: Bány Tamás.
Gól: Szilágyi (35., 11-esből), Bálint D. (53.)

Vármegyei II. osztály

17.30

Algyő II.–Mindszent 1–7 (0-2)
Gól: Belovai A. (66.), ill. Bartyik N. (18., 33.), Fridl M. (56., 74.), Sylmetaj L. (57.), Bartyik R. (64.), Torma D. (90.).

St. Mihály–Apátfalva 4–1 (0-0)
Gól: Belaidi A. (49.), Olajos Cs. (62., 63.), Répás S. (76.), ill. Sebők T. (60.).

Vármegyei III. osztály

17.30

DB Futball Bordány II.–Csanádpalota 7–0 (4-0)
Gól: Baka M. (6., 15. 30., 45., 71.), Fodor Á. (56.), Márton Á. (90.).
Kiállítva: Trényi (18.), Nagylaki (18., mindkettő Csanádpalota).

Szőreg-DSC–Makó FC-Duocor-Givaudan 0–0

Ruzsa–Üllés 1–3 (1-2)
Gól: Földeák Z. (27.), ill. Kormos A. (29.), Csamangó O. (33., 64.).
Kiállítva: Király Zs. (45., Üllés).

Öttömös–Zákányszék – ELHALASZTVA

Forráskút–Pusztamérges 3–0 (2-0)
Gól: Gyuris P. (8.), Szeri L. (14., 90.).