
Behúzta a rangadót Kiskundorozsmán a Sándorfalva, amely így tartja a különbséget a listavezető mögött. A forduló rangadóján a vendégek Bitó távoli lövésével szereztek vezetést, majd nem sokkal később Magyar fejesével egyenlített a Dorozsma. A szünet után viszont egy kapu elé ívelt szabadrúgásnál nem tudott tisztázni a hazai védelem, a lecsorgót pedig Gyuga közelről a kapuba sodorta – a Sándorfalvának voltak még lehetőségei, de végül maradt az 1–2.
Szintén idegenbenli győzelemmel rajtolt az Algyő, amely Mórahalomról vitte el a három pontot, míg a Bordány meglepte a Makót, a bordányiak öt perc után kétgólos előnyben voltak, és végül ebből egyet meg is őriztek. A Szentes egy pontot otthon tartott a Tiszasziget ellen, míg a felcserélt pályaválasztói jog után a Hódmezővásárhelyi FC II. hazai környezetben győzte le a Deszket, és kilenc elveszített meccs után szerzett pontot – rögtön hármat is!
Vármegyei I. osztály, 17. forduló
14.00
Deszk–Hódmezővásárhelyi FC II. 0–3 (0-2)
Hódmezővásárhely, vezette: Dobó Attila (Burzon, Vida).
Deszk: Mison – Mezei, Ruzsáli, Istókovics (Szabó Á., a szünetben), Pióker Ti. (Kovács B., 75.), Tarjányi, Adamov, Baucic, Markovics, Csehó (Romoda, 58.), Pióker Ta. (Köteles, 58.). Edző: Papp Endre.
HFC II.: Hegyes – Tatár, Orovecz (Tóth M., 79.), Czékus, Czinkóczki, Hajduk, Török (Murányi, 11.), Pacskó, Nagy R. (Juhos, 83.), Kis D., Péter. Edző: Horváth Zoltán.
Gól: Czékus (14.), Orovecz (23.), Murányi (61.).
Kiállítva: Péter (65.).
Kiskundorozsma–Sándorfalva 1–2 (1-1)
Szeged-Kiskundorozsma, vezette: Mucsi Zsolt (Gera, Csöngető)
Kiskundorozsma: Zékány – Varga Á., Molnár K., Szántó, Veszelka, Szil (Bodonji, 60.), Ottlik, Magyar, Fülöp, Kis B., Bárkányi (Agócsy, 75.). Játékos-edző: Magyar György.
Sándorfalva: Garamvölgyi – Buzai, Bácsi, Varga R. Juhász, Babolek, Bitó, Budai, Széll (Gulyás, 90.), Bánóczki (Tóth L., 84.), Gyuga. Edző: Antal Krisztián.
Gól: Magyar (42.), ill. Bitó (37.), Gyuga (53.).
Kéménygyártó-Mórahalom VSE–M-Perfect Home-Algyő 0–2 (0-1)
Mórahalom, vezette: Bartucz Tamás (Kócsó, Lénárd).
Mórahalom: Weszelovszky – Vajda, Mészáros G., Szűcs, Ábrahám, Szekeres (Makai, 88.), Holcsik, Szécsi (Hovanyecz, 69.), Bokányi, Jójárt, Perpauer. Edző: Korom Tibor.
Algyő: Heckó – Vastag, Kiss R., Bozóki, Kardos (Róka, 69.), Dudás (Kónya, szünetben), Deák (Megyeri, a szünetben), Csányi Á. (Horváth A., 90.), Forró, Godó (Patai, 81.), Rébék. Edző: Fülöp Tibor.
Gól: Kardos (1.), Vajda (75., öngól).
Kiállítva: Mészáros G. (88.).
Makó–DB Futball Bordány 1–2 (1-2)
Makó, vezette: Gargya Balázs (Minda, Kiszin).
Makó: Szalkai – Fancsali, Bohák D. (Borbély Sz., 9.), Vas, Kardos, Frank, Pepó (Miletic, 54.), László (Béres, 71.), Borbély B. (Dancsó, 55.), Czebe (Olasz, 55.), Pataki. Edző: Botlik Róbert.
Bordány: Pintér – Heipl B., Márki, Meszes (Krizs, 62.), Sahin-Tóth (Márton, 62.), Kovács K., Rácz M. (Visnyei, 76.), Sárkány, Kártyás (Bárdos-Dánszki, 80.), Heipl Á. (Fodor, 76.), Kiss T. Edző: Forgács Dávid.
Gól: Vas (14.), ill. Heipl Á. (3.), Rácz M. (5.).
Szentesi Kinizsi–Tiszasziget 1–1 (0-1)
Szentes, vezette: Kiss Dávid (Kiss M., dr. Sörös).
Szentes: Verebélyi – Papp M. (Tóth Á., 77.), Varga O. (Illés, a szünetben), Dovics (Bíró, 82.), Mihály, Mészáros, Horváth K. (Szakács, 89.), Bartucz P., Döme, Koncz, Szőke (Fűri, 94.). Edző: Szöllősi Ferenc.
Tiszasziget: Kiss D. – Vörös, Papp Á., Nagy M. A., Nagy A. (Varga Z., 74.), Szilágyi, Tóth I. (Kopasz, 82.), Baka (Szabó L., 74.), Rédei, Dancsok, Farkas F. Edző: Bány Tamás.
Gól: Illés (67.), ill. Nagy A. (25.).
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - Megyei I. osztály
# | Csapat neve | Pont |
---|---|---|
1. | MAKÓ FC | 73 |
2. | TISZASZIGET SE | 56 |
3. | Szentesi Kinizsi SZITE | 54 |
4. | APÁTFALVA SC | 48 |
5. | ALGYŐ SK | 43 |
6. | MÓRAHALOM VSE | 36 |
7. | SZEGED 2011 KFT. II. | 36 |
8. | Foliaplast-Bordány SK | 34 |
9. | Hódmezővásárhelyi FC II. | 34 |
10. | SZEGEDI VSE II. | 31 |
11. | ESK Kiskundorozsma | 29 |
12. | CSONGRÁD-KUNSÁG A. | 19 |
13. | Székkutas TC | 17 |
14. | UTC 1913 Labdarúgó Kft | 7 |