– Eddig kétszer kaptunk ki, van, aki többre számított az idény előtt, én azért kevesebbre. A Szentlőrinc ellen játszottunk először tudásunk alatt, de ez a korábbi sérülések és eltiltások következménye. Nem egyszerű a dolgom, szerdán is csak tizenketten tudtunk edzeni, ebben már a fiatalok is benne vannak. A nagyobb gond, hogy meghatározó játékosaink estek ki, a fiatalok most már elismerik, hogy valóban nagy a különbség az NB III és a megyeegy között, főképp fizikumban – fogalmazott a HFC edzője, Szűcs Róbert a delmagyar.hu-nak.
A hat kör után nyeretlenül álló együttesre ezúttal sem vár könnyű feladat, hiszen a Kozármisleny vendégeként lép pályára hétvégén a HFC. – Bízom abban, hogy lesznek olyanok, akik nem csupán kopogtatnak az ajtón, hanem be is rúgják azt. A munkával nincs gond, a rutintalanság viszont még kiütközik a pályán. A támadójátékunkat kell fejleszteni, hosszabb távon pedig azt kell elérnünk, hogy a téli szünetig bennmaradó helyre kerüljünk. Nincs nagy gond, egy győzelemmel sokat lehet előrelépni – tette hozzá Szűcs, aki elmondta, Kozármislenyben sem lesz nyomás a csapaton, hiszen a vezetőség felől is él a bizalom feléjük.
Fotó forrása: oldalvonal.hu
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




