NB III tabella megtekintése

Adott a példa a makóiak előtt

Otthon egy bravúrt már bemutatott a Makó.

Három forduló után három ponttal áll a Makó FC: a Maros-partiak három nagyon nehéz meccsen vannak túl, amelyek közül az Iváncsa ellenit sikerült megnyernie, viszont a másik két találkozón nem tudott pontot szereznie. Ezúttal azt a Budapest Honvéd II.-t fogadják, amelyik mindhárom meccsét elveszítette a szezonban – viszont a kispesti fiatalok elleni találkozó ennek ellenére sem ígérkezik könnyűnek.

– Egy fiatal, de összeszokott társaságról van szó ellenfelünk személyében, de mindenképpen 3 pontot szereznénk vasárnap. Egy hete a SZEOL ellen a második kapott gól után összetörtünk, de természetesen kielemeztük a hibáinkat, mind a mellett, hogy voltak pozitív dolgaink is. Az biztos, nem voltunk elég agresszívak, rendre a SZEOL nyerte a párharcokat, ebben javulnunk kell. Ugyanakkor az Iváncsa ellen mutatott játék, vagy a Szegeden bemutatott produktum, leszámítva az első húsz percet, jól nézett ki, ebből tudunk meríteni. Az viszont biztos, hogy 2-3 helyen is változtatni fogunk a csapaton – fogalmazott Magyar György, a Makó edzője.

Fotó forrása: makoifoci.hu

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14