Összesen kilenc új játékossal sikerült megegyeznie a Szőregnek: a 22 éves, korábban a Győri ETO-t is megjárt Deák Bence Tiszaszigetről kerül vissza Szőregre, ahol egy évet korábban már lehúzott – igaz, a szigetieknél egyetlen regisztrált meccsen sem tudott pályára lépni. A 23 éves Faragó Norbert alapembere volt előző klubjának, most a SZVSE II-től érkezik Szőregre, a 28 éves Farkas Ádámot a St. Mihálytól szerezte meg a Szőreg.
A 22 éves Fekete Ádám főképp kispályán lépett pályára az elmúlt évben, a megyeegytől búcsúzó Deszktől igazolta őt a Szőreg, akárcsak a 29 éves Németh Istvánt, hároméves kitérőt követően futballozhat újra a szőregi csapatban. A 22 éves Gyenge Kornél Ásotthalomról, míg a 19 éves Varga Dániel a Sándorfalvától igazol Kiss Máté együtteséhez, míg a kapuba a 31 éves Reguli Máté érkezik az UTC-től. Az érkezők listája az Angliából, az Uxbridge FC-től hazatérő Fátyol Szilárddal válik teljessé, aki féléves kitérőt követően játszhat újra Csongrád megyében. Az iráni nemzetiségű Mohammadreza Salemian elsősorban egyetemi tanulmányi miatt érkezett Szegedre, Papp Bence külföldről tér haza, Vér Ádám pedig hosszú sérülését követően áll újra csatasorba.
Távozói is akadnak a Szőregnek, Sarnyai Tamás az újonc Makó II-nél folytatja. Bosnyák Márkó munkahelyi elfoglaltsága miatt a Vas megyei Schott Lukácsháza SE-ben folytatja, a megye IV-ben újra alakuló Újszentiván játékosa lett Borsi Levente, valamint Gantner Gergő visszatért a Gyálarét csapatához.
A Szőreg szerdán Székkutason lép pályára az idény első tétmeccsén, a Magyar Kupa megyei selejtezőinek keretén belül.
Fotó forrása: Gémes Sándor
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - Megyei I. osztály
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | MAKÓ FC | 73 |
| 2. | TISZASZIGET SE | 56 |
| 3. | Szentesi Kinizsi SZITE | 54 |
| 4. | APÁTFALVA SC | 48 |
| 5. | ALGYŐ SK | 43 |
| 6. | MÓRAHALOM VSE | 36 |
| 7. | SZEGED 2011 KFT. II. | 36 |
| 8. | Foliaplast-Bordány SK | 34 |
| 9. | Hódmezővásárhelyi FC II. | 34 |
| 10. | SZEGEDI VSE II. | 31 |
| 11. | ESK Kiskundorozsma | 29 |
| 12. | CSONGRÁD-KUNSÁG A. | 19 |
| 13. | Székkutas TC | 17 |
| 14. | UTC 1913 Labdarúgó Kft | 7 |




