Megye I tabella megtekintése

Alaposan megerősödött a Röszke a megyeegyre

Kilenc új játékossal várja a megyei I. osztály jövő heti rajtját a Röszke SK.Két év alatt két osztályt ugrott felfelé a Röszke SK csapata: 2017 tavaszán a megyehármas aranyérmet, míg idén tavasszal egy megyekettes ezüstérmet ünnepelhettek a csapatnál, ennek következtében öt év elteltével újból a megyei I. osztályban szerepel a település csapata.- Nem terveztük, hogy ilyen léptékben haladunk előre, de a csapat gerince megvolt, a megyeháromban és megyekettőben is olyan játékosaink voltak, akik magasabb osztályban is megállták volna a helyüket. Egy komplett védelmet kellett összehoznunk, hiszen bár általában sok gólt rúgtunk, meccsenként két gólt kaptunk átlagban. – mondta a Röszke edzője a delmagyar.hu-nak, aki a 7-10. helyek valamelyikét tartja elérhető reális célként csapata számára.Pördi Péter csapatánál folytatja a Mórahalomtól érkező duó, Szalma Gergely és Szücs Szasa. A SZVSE-től érkezik az újonchoz Tanács Roland, Zsilák Martin és Zsilák Tamás az FK Szegedtől, Dani Péter a Bordánytól, Márki Kornél pedig Sándorfalváról szerződik a Röszkéhez. Egy fiatal, vajdaságból érkező kapus, Fodor Ákos is csatlakozik a csapathoz, ahogyan a mórahalmi utánpótlásból érkező Ruzsity Tamás is vele tart. A távozók oldalán Hatala Ákos és Bajusz Róbert neve áll.

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei I. osztály

#Csapat nevePont
1.MAKÓ FC73
2.TISZASZIGET SE56
3.Szentesi Kinizsi SZITE54
4.APÁTFALVA SC48
5.ALGYŐ SK43
6.MÓRAHALOM VSE36
7.SZEGED 2011 KFT. II.36
8.Foliaplast-Bordány SK34
9.Hódmezővásárhelyi FC II.34
10.SZEGEDI VSE II.31
11.ESK Kiskundorozsma29
12.CSONGRÁD-KUNSÁG A.19
13.Székkutas TC17
14.UTC 1913 Labdarúgó Kft7