Andróczki Mátéra emlékeztek augusztus 20-án

Bács és Csongrád megye U19-es csapata játszott egymás ellen a nemzeti ünnepen.

A tavaly elhunyt fiatal labdarúgóra, Andróczki Mátéra emlékeztek hétfőn Kelebián: a pályafutása során Bács és Csongrád megye több csapatában megfordult játékosért való emlékmeccs ötlete Nógrádi Tiborhoz kötődik, az ünnepnapi időpont, valamint a klubok és a Bács megyei igazgatóság segítsége pedig lehetővé tette a mérkőzés megrendezését.

Egy közösség erkölcsi tartását az mutatja meg, hogy viszonyul tagjainak problémáihoz. Le a kalappal Bács és Csongrád megye előtt, hogy megszervezték ezt az emlékmérkőzést. Megható pillanat volt, amikor a két csapat odavonult Máté szülei elé, és tapsoltak, ezt a tapsot Máté is érezhette. A megemlékezés és a gyász szomorúsága mellett örömmel töltött el, hogy a két csapat komolyan vette a mérkőzést – mondta Nógrádi Tibor, az MLSZ Csongrád megyei igazgatója, aki köszönetét fejezte ki Molnár Lászlónak, a kelebiai klub elnökének, Losonczi László Bács megyei futballigazgatónak, valamint Kun-Szabó Tibor csapatvezetőnek és Major Lászlónak.

Nógrádi Tibor reméli, a család fájdalmát enyhíteni tudták ezzel, a tervek szerint pedig jövőre is, szintén augusztus 20-án megrendezik a mérkőzést.

A Csongrád megyei U19-es válogatott keretét az FK Szeged, az UTC, a Zsombó, a Csengele, a Mórahalom, a SZVSE és a St. Mihály csapatai adták.

– Elsősorban kisebb egyesületekből próbáltunk olyan játékosokat behívni, akik kiemelkedtek a korosztályban. Elég rövid idő állt a felkészülésre. Külön köszönet a játékosoknak, akik feláldozták az augusztus 20-i ünnepnapot azért, hogy részt vegyenek a mérkőzésen! Tisztesen helyt álltunk a találkozón – fogalmazott a csapatvezető, Kun-Szabó Tibor.

A mérkőzést követően a két csapat játékosai közös ebéden vettek részt, ahol Máté szülei köszönetet mondtak azért, hogy nem feledik fiuk emlékét. A csapatvezetők közösen megkoszorúzták Máté síremlékét.

A tervek szerint a Csongrád megyei U19-es válogatott havonta-kéthavonta összetartáson venne részt, holtidőben 3-4 mérkőzésen lépnének pályára a fiúk. A keret nyitott, tehát a későbbiekben nyitva áll a lehetőség az U19-es játékosok előtt.

A hétfői mérkőzésen egyébként 4-0-ra győzött Bács megye együttese.