A válogatott szünet előtti utolsó bajnokiját játssza a Szeged-Csanád Grosics Akadémia vasárnap az NB II.-ben, a 9. fordulóban, vasárnap 17 órától a Vasas vendégei lesznek a kék-feketék.
A legutóbb nagyon magabiztos futball bemutató szegediek a tabella második helyén, a listavezető Honvéddal azonos pontszámmal álló Vasas vendégei lesznek: az angyalföldiek zsinórban négy sikert arattak az elmúlt időszakban, azonban hazai pályán van már vereségük ebben a szezonban: a nyitófordulóban a Csákvár tudott nyerni az Ilovszky Rudolf stadionban.
– A múlt heti mérkőzés minden szempontból tetszett: hozzáállásban, a fizikális mutatók terén és játékban is kimagaslóan teljesítettünk. Nyolc-tíz helyzetet kialakítottunk, ebből kettőt gólra váltottunk és mindemellett kevés lehetőséget engedtünk az ellenfélnek. Végre jól játszott a csapat, de ami talán ennél is fontosabb, elővette azt a mentalitást, aminek alapnak kell lennie. Viszont ez már a múlt, most egy nagyon komoly rangadóra készülünk. Tudjuk, hogy a Vasas milyen magas szintet képvisel ebben a bajnokságban. Ugyanakkor kétszer már kikapott, nem egy verhetetlen csapat, ezzel együtt nehéz dolgunk lesz. Szeretnénk bravúrt elérni, ehhez viszont meg kell szakadni a pályán. Az edzéseken azt tapasztaltam, hogy a játékosok maximálisan átérzik ezt – nyilatkozta a klub honlapján Aczél Zoltán, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője.
(Fotó: Szeged-Csanád GA)
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB II
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | DVSC | 80 |
| 2. | VASAS FC | 79 |
| 3. | GYIRMÓT FC GYŐR | 78 |
| 4. | PMFC | 64 |
| 5. | FC AJKA | 62 |
| 6. | BUDAÖRS | 59 |
| 7. | SZOLNOKI MÁV FC | 57 |
| 8. | SOROKSÁR SC | 57 |
| 9. | SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA | 56 |
| 10. | NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC | 55 |
| 11. | SZOMBATHELYI HALADÁS | 54 |
| 12. | WKW ETO FC GYŐR | 46 |
| 13. | BFC SIÓFOK | 45 |
| 14. | BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE | 44 |
| 15. | DOROGI FC | 44 |
| 16. | SZENTLŐRINC | 42 |
| 17. | AQVITAL FC CSÁKVÁR | 38 |
| 18. | KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC | 33 |
| 19. | KOLORCITY KAZINCBARCIKA | 33 |
| 20. | DEAC | 23 |




