Szomorú lett a jubiluem Csongrádon: a klub ugyanis éppen idén 20 éves, ám hosszú megyei I. osztályú szereplést követően a 2021-22-es szezonban a megyei III. osztályban szerepel majd a csongrádi első számú futballcsapat. Legutóbb a 2002-2003-as idényben játszott a Csongrád a megyeháromban, akkor meg is nyerte a B csoportot, majd a következő évben fel is jutott a megyeegybe.
– Egy hosszú folyamat eredménye lett ez a döntés, hiszen évek óta létszámhiánnyal küzdünk. Vidéki játékosokat kellett szerződtetnünk a csapathoz, most azt gondoltuk, új alapokra helyezzük a klubot, és kizárólag csongrádiakkal, csongrádi edzőkkel elkezdünk dolgozni – részletezte a döntést Kiss István, a klub elnöke.
A megyehármas felnőtt csapat irányításért Papp Zoltán és Sarusi Attila felel majd, miközben a megyenégy Tisza-Maros csoportjában továbbra is szerepel majd a Csongrád II., ahol régi futballisták jönnek össze játszani egyet a hétvégén.
A megyei III. osztályban szereplő csapattól többen távoztak, a csapatot pedig fiatalokkal töltötték fel: rajtuk kívül Pálmonostoráról visszatért Nagy Ádám, míg a kapuban a Bakstól érkezik Határ Dávid.
Kiss István a célokkal kapcsolatban megjegyezte, szeretnénk a dobogón végezni a következő szezonban, egyelőre azonban még nem látják, fiatal csapatuk mire lehet képes a következő szezonban. Távlati célok között szerepel, hogy a klub visszajusson a megyei I. osztályba, de ez hosszú munka eredményeként valósulhat meg.
– Építjük az utánpótlást, létszámban meg is vagyunk, viszont sokan elmennek máshová folytatni a tanulmányaikat, így sok játékost veszítünk – zárta Kiss István.
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - Megyei III. osztály
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | Szentesi Kinizsi II. | 60 |
| 2. | CSANÁDPALOTAI FC | 57 |
| 3. | RÖSZKE SK | 53 |
| 4. | FC SZEGVÁR | 47 |
| 5. | Szegedi Pázsit SE | 39 |
| 6. | KISTELEKI TE | 37 |
| 7. | Foliaplast-Bordány SK II | 35 |
| 8. | ÖTTÖMÖS SPORTEGYESÜLET | 33 |
| 9. | BAKS BARÁTI SE | 27 |
| 10. | Újszentiván | 26 |
| 11. | ZSOMBÓ SE | 26 |
| 12. | Ruzsa KSE | 23 |
| 13. | KSC Fábiánsebestyén | 17 |
| 14. | PUSZTAMÉRGES FMC | 9 |
| 15. | Kiszombor KSK | 0 |




