Tíz év után távozik a Deszki SC-től Tóth Tibor: a klub elnökségi tagja ezt az egyesület közösségi oldalán jelentette be, ahol az is kiderült, Papp Endre vezetőedző sem folytatja a deszkieknél.
– Felnőtt labdarúgó gárdánk megőrizte tagságát a vármegyei I. osztályban, gratulálok a csapat minden tagjának! Továbbá köszönöm Papp Endre, Horváth-Harmath Gábor edzői munkáját, Király László polgármester támogatását, Szabóné Sarkadi Szilvia, Orvos Csaba, Király Csaba, Lévai Csaba, Tóth Tamás segítségeit Eltelt 10 év, hogy Deszken a felnőtt csapat életébe léptem. 10 év hosszú idő, rengeteg jó embert ismertem meg, sok szépet és jót kaptam, ezekért hálás leszek. Ennyi idő alatt részese voltam aranyéremnek, 4 ezüstnek illetve egyszer sikerült a Magyar Kupába a legjobb 64 csapat közé kerülni. Szép volt jó volt, de most vége. Papp Endre vezető edző pihenése, távozása volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban. Kezdeteknél egy elnökségi gárdába kerültem, amiből örömmel vettem ki a részem. Mostanra maradtam teljesen egyedül az operatív munkában. Eddig bírtam, elfogadtam a közönyt, érdektelenséget, de ennyi volt.
Ez a mostani hangulat ami körbe veszi a csapatot, már nem az igazi. 25-30 néző, állandó okoskodása tettek nélkül, felőrli az embert, ezért is döntöttem a felnőtt csapattal való „foglalkozásom” befejezéséről.
Az utánpótlás természetesen működik, továbbfejlődünk a szomszédos Szőregi Rákóczi SE-vel.
Mivel azért szívügyem a felnőtt csapat ezért mindent el fogok követni, hogy legyen folytatása a történetnek. Elmondható, hogy ügyes játékosaink vannak, akiknek még fejben érniük kell, meg kell érteniük mit is jelent egy egyesületet képviselni, mit jelent egy közösség tagjának lenni, és lehet „félreállásom” miatt picit elgondolkodnak, változtatnak. Zárszóként kérek mindenkit, akinek egy picit is szívügye a deszki felnőtt labdarúgás, tegyen érte, hogy jövő szezonban is ott lehessen a csapat a vármegyei I. osztályban – fogalmazott Tóth Tibor.
Papp Endrével hamarosan interjút olvashatnak a távozása kapcsán.
(Fotó: Csordás Gábor)
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - Megyei I. osztály
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | MAKÓ FC | 73 |
| 2. | TISZASZIGET SE | 56 |
| 3. | Szentesi Kinizsi SZITE | 54 |
| 4. | APÁTFALVA SC | 48 |
| 5. | ALGYŐ SK | 43 |
| 6. | MÓRAHALOM VSE | 36 |
| 7. | SZEGED 2011 KFT. II. | 36 |
| 8. | Foliaplast-Bordány SK | 34 |
| 9. | Hódmezővásárhelyi FC II. | 34 |
| 10. | SZEGEDI VSE II. | 31 |
| 11. | ESK Kiskundorozsma | 29 |
| 12. | CSONGRÁD-KUNSÁG A. | 19 |
| 13. | Székkutas TC | 17 |
| 14. | UTC 1913 Labdarúgó Kft | 7 |




