Megye I tabella megtekintése

Az ősz végére elfogyott a Székkutas

A bennmaradás a cél.

– Az ősz eleje elfogadható volt, megvolt az a csapategység is, ami kellett ahhoz, hogy eredményesebbek tudjunk lenni, mint a szezon második felében. Hozzáállásbeli problémáink is akadtak, alacsony volt az edzéslátogatottság az ősz végén, így az egységünk is megbomlott, önbizalmunkat is elveszítettük, és nagyon kevesen is voltunk a félév végére, főképp a sérülések miatt. Nem is emlékszem rá, hogy egymást követő két meccsen ugyanabban az összeállításban játszottunk volna. Nehéz ősz volt, de jobb tavaszra készülünk – összegzett a delmagyar.hu-nak Horváth Zoltán, a Székkutas edzője. Hozzátette, két-három játékossal szeretnének erősíteni a télen – egy távozója viszont akad a klubnak, ugyanis Nagy András a továbbiakban nem tudja összeegyeztetni a futballt a munkahelyi elfoglaltságaival.

A Székkutas január 22-én kezdi a felkészülést, a tél során játszik az Orosházi MTK-ULE-val, a Mártéllyal, a Kunszentmártonnal és a HFC II.-vel – a Gádorossal és a Mindszenttel kétszer is megmérkőznek.

– Mindenképp a bennmaradás a célunk, mivel jelentős ponthátrányt szedtünk össze az előttünk álló csapatokkal szemben, az alapvető célunk, hogy az FK Szegedet és a Zsombót magunk mögött tartsuk – zárta Horváth Zoltán.

Fotó forrása: Kuklis István / delmagyar.hu

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei I. osztály

#Csapat nevePont
1.MAKÓ FC73
2.TISZASZIGET SE56
3.Szentesi Kinizsi SZITE54
4.APÁTFALVA SC48
5.ALGYŐ SK43
6.MÓRAHALOM VSE36
7.SZEGED 2011 KFT. II.36
8.Foliaplast-Bordány SK34
9.Hódmezővásárhelyi FC II.34
10.SZEGEDI VSE II.31
11.ESK Kiskundorozsma29
12.CSONGRÁD-KUNSÁG A.19
13.Székkutas TC17
14.UTC 1913 Labdarúgó Kft7