Eljött az NB III. Közép csoportjának idei utolsó fordulója, amit az élről állva várhat a Hódmezővásárhelyi FC. A kék-sárgák előnye egyetlen pont az üldöző Iváncsa előtt.
A képlet ezáltal viszonylag egyszerű: amennyiben megnyeri az Újpest II. elleni idegenbeli meccsét a HFC, akkor biztos az élen tölti a téli szünetet, döntetlennél viszont azt is figyelnie kell, mit játszik az Iváncsa és a 39 pontos Dunaújváros, amely pontszámban szintén beérheti a vásárhelyieket még a 20. fordulóban.
Az újpesti fiatalok ugyan hullámzó teljesítménnyel kezdték a szezont, de az ősz folyamán volt egy ötös győzelmi szériájuk, ennek köszönhetően pedig egészen az ötödik helyig sikerült felkapaszkodniuk – igaz, legutóbbi két bajnokijukat nem tudták megnyerni. A két csapat az első fordulóban, még július legvégén találkozott egymással Vásárhelyen, akkor Irmes és Schildkraut góljaival 2–0-ra nyert a HFC.
Antal Krisztián csapata az elmúlt hétvégén ismét szabadnapját töltötte, így alaposan rákészülhetett a szezonzáróra az Iváncsa elleni megnyert rangadót követően – sárga lapos eltiltás miatt pedig ezúttal nem lesz hiányzója.
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




