NB II tabella megtekintése

Simán nyert Tiszakécskén a Szeged-Csanád GA

Novák Csanád triplázott.

Egy újabb újonchoz, a Tiszakécskéhez utazott a Szeged-Csanád GA, a két csapat nyári edzőmeccsét a tavaly még az NB III.-ban szereplő kécskeiek nyerték meg.

Ezúttal viszont már a harmadik percben előnybe kerültek a szegediek, Kurdics passzát Novák közelről váltotta gólra. Sőt, bő negyed órával később egy kontra után a kezdőbe bekerülő Borvető tálalt Novák elé, a szegediek támadója pedig második találatát is megszerezte. A félidő végéhez közeledve már Bovető is eredményes volt a gólpasszát követően, ezúttal Novák szolgálta ki társát, aki megszerezte a szegediek harmadik gólját, majd egy perccel később Novák fejesével már néggyel vezetett a Szeged-Csanád GA.

A lényegi dolgokat tehát hamar elrendezte a Szeged-Csanád GA, a Tiszakécske ugyan szépített a meccs legvégén, de Aczél Zoltán csapata magabiztos sikert aratott a Tiszakécske otthonában.

Merkantil Bank Liga NB II., 4. forduló

19.00

Tiszakécskei LC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–4 (0–4)
Tiszakécske, vezette: Móri Tamás (Szalai, Becséri).
Tiszakécske: Szmola – Balázs B., Csáki R. (Horváth E., a szünetben), Valencsik, Grünvald (Pataki B., 72.) – Varga J., Lucas – Gyenes (Vukk, 72.), Bódi (Tóth Zs., a szünetben), Zámbó – M. Ramos. Vezetőedző: Pintér Csaba
Szeged-Csanád GA: Veszelinov – Szilágyi Z. , Tóth B., Pejovics, Kurdics (Kalmár O. 77.) – Márkvárt, Rabatin (Takács-Földes, 62.) – Kun Á. (Tóth N., 87.), Borvető, Miskolczi (Vágó O., 62.) – Novák Cs. (Holman D. 77.) . Vezetőedző: Aczél Zoltán
Gól: Myke (90.), ill. Novák (3., 19., 39.), Borvető (38.).

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB II

#Csapat nevePont
1.DVSC80
2.VASAS FC79
3.GYIRMÓT FC GYŐR78
4.PMFC64
5.FC AJKA62
6.BUDAÖRS59
7.SZOLNOKI MÁV FC57
8.SOROKSÁR SC57
9.SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA56
10.NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC55
11.SZOMBATHELYI HALADÁS54
12.WKW ETO FC GYŐR46
13.BFC SIÓFOK45
14.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE44
15.DOROGI FC44
16.SZENTLŐRINC42
17.AQVITAL FC CSÁKVÁR38
18.KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC33
19.KOLORCITY KAZINCBARCIKA33
20.DEAC23