A bajnoki címért küzdő Tiszakécske otthonában lépett pályára az SZVSE: a Vasutasok remekül tartották magukat, és az első félidő közepén egy szöglet után Farkas Márk fejesével meg is szerezték a vezetést. Nem sokkal később Csáki lökete csattant a kapufán, majd a szünet előtt Kelemen Viktor előtt adódott nagy lehetőség, de maradt a 0-1. A második félidőben kósza hazai lehetőségek adódtak, és úgy tűnt, kihúzhatja a SZVSE: ám a 95. percben egy párharc után büntetőt ítélt a játékvezető a Tiszakécskének. Takács Tamás nem hibázta el a tizenegyest, így a hosszabbítás pillanataiban kicsúszott a győzelem a SZVSE kezei közül, de így sem lehetnek elégedetlenek.
A Hódmezővásárhelyi FC az első félidei gólváltást követően a szünet után már nem hagyott kétséget a Szolnok ellen: győzelmével a HFC a 9. helyre jött fel a tabellán.
NB III., Dél-keleti csoport, 20. forduló
14.00
Tiszakécskei LC-Szegedi VSE-G-Falc Kft. 1–1 (0-1)
Tiszakécske, vezette: Sándor Csaba (Szilágyi, Dudás).
Tiszakécske: Engedi – Tamás (Grünvald, 85.), Csáki, Horváth E. (Antal, 27.), Takács Zs., Sipos (Takács T., 70.), Marsa, Bányai, Tóth B. (Kocsis, a szünetben), Valencsik, Pataki. Edző: Balogh Pál.
SZVSE: Balogh Cs. – Kormányis, Csamangó (Ottlik, 79.), Rádai, Albert (Orovecz, 64.), Mezei, Benyó, Farkas M., Kelemen V. (Lévai, 57.), Kéri (Vas, 79.), Papp Á. (Nagy B., 79.). Edző: Kelemen Balázs.
Gól: Takács (95., 11-esből), ill. Farkas M. (28.).
Hódmezővásárhelyi FC-Szolnoki MÁV FC 3–1 (1-1)
Hódmezővásárhely, vezette: Horváth Máté (Kovács II., Kovács L.).
HFC: Vukman – Gréczi, Herczeg, Török, Mahler (Mari, 80.), Sipos (Hegedűs, 77.), Dóra, Tóth P. (Fehér, 77.), Guth, Zámbori, Rajsli (Nagy R., 87.). Edző: Szűcs Róbert.
Szolnok: Ladányi – Dudok, Pinto, Tisza (Demeter, 41.), Iván, Lengyel B. (Lengyel G., 71.), Annus, Kató, Bogdán (Sitku, 71.), Szabó R. (Hamenda, 86.), Szabó Zs. (Dósa, 71.). Edző: Horváth Csaba.
Gól: Tóth P. (31.), Sipos (53.), Mahler (69.), ill. Tisza (33.).
(fotó: HFC)
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




