NB III tabella megtekintése

Bebiztosíthatja helyét a HFC

Az ESMTK elleni győzelem ezüstérmet jelenthet.

Szezonbeli utolsó előtti hazai mérkőzését játssza a Hódmezővásárhelyi FC, amely szerdán 17 órától a jelenlegi harmadik ESMTK-t fogadja a vásárhelyi stadionban.

A két csapat között jelenleg 12 pont a különbség, ám a HFC-nek már csak három meccse van hátra a szezonból – azaz amennyiben nyerni tud Antal Krisztián csapata szerdán, akkor már biztosan legalább ezüstérmesként végez, egyben pedig életben tartja reményeit a bajnoki címre. Ehhez azonban az is kell, hogy az Iváncsa vereségeket szenvedjen, a vásárhelyiek riválisa viszont még ötször is pályára lép ebben a szezonban, hiszen már letudta szabadnapjait.

Visszatérve a szerdai meccsre, a visszavágás is fűtheti a HFC-t, hiszen október 30-án a szezonbeli legnagyobb vereségét szenvedte el Pesterzsébeten, amikor 5–1-re kikapott. Ezt követően egyébként szabad hétvégéje lesz a vásárhelyieknek, hiszen a hétvégi fordulóban szabadnaposak lesznek, majd jövő hétvégén, a Bánk-Dalnok ellen játsszák utolsó hazai mérkőzésüket a szezonban.

(Fotó: Hódmezővásárhelyi FC)

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14