Simán nyert a Makó FC, amely ezzel már egymás után hetedik alkalommal szerzett három pontot. A Maros-partiak az első tíz perc végén Pócs agresszivitásának köszönhetően jutottak vezetéshez, majd az első fél órát követően Tamaskó beadását követően Nikitscher duplázta meg a makóiak előnyét. Még a szünet előtt jött a harmadik makói gól, ezúttal Popgeorgiev volt eredményes, így kényelmes helyzetből várhatta a folytatást a Makó. A szünet után sem engedett nagy lehetőséget a hazaiaknak Siha Zsolt csapata, sőt, a végén megszerezte a negyedik gólját is, így továbbra is élen áll az NB III. Közép csoportjában.
A Hódmezővásárhelyi FC ugyan hazatérhetett, de a saját pályáján sem tudta megszakítani a rossz sorozatot, ami a hazai mérkőzéseket illeti. Egészen az utolsó tíz percig úgy tűnt, döntetlen lesz a vége, ekkor azonban egy szöglet után vezetéshez jutottak a vendégek, amire még a 90 perc letelte előtt egy beadást követően Bata tudott válaszolni. Csakhogy volt még egy csavar a meccsben, a 89. percben ugyanis a korábbi NB I.-es futballista, Csiki döntötte el a meccset, így negyedik hazai mérkőzésén is pont nélkül maradt a HFC.
NB III. Közép csoport, 8. forduló
Szekszárd–Makó FC 0–4 (0-3)
Szekszárd, vezette: Iványi Gábor (Jakab, Mózsa).
Szekszárd: Pomozi – Füredi, Aszalós, Béla (Lékó, a szünetben), Fekete M. (Rácz F., 57.), Tratnyek (Szeles, a szünetben), Arena, Rácz Á., Juhász L. (Kiss B., a szünetben), Wirth (Horog, 78.), Budai. Edző: Turi Zsolt.
Makó:Garamvölgyi – Tamaskó, Dóra (Varga R., 77.), Seres, Popgeorgiev (Major E., 56.), Nikitscher (Juhász J., 68.), Zámbori, Széll (Rébék, a szünetben), Rabecz, Pócs T. (Magyar Gy., 77.), Sziklási. Edző: Siha Zsolt.
Gól: Pócs T. (9.), Nikitscher (31.), Popgeorgiev (42.), Varga R. (84.).
Hódmezővásárhelyi FC–Balassagyarmat 1–2 (0-0)
Hódmezővásárhely, vezette: Mencsik László (Varga, Szarvas).
HFC: Füstös – Molnár B. (Tapiska, 59.), Huszár, Ondrejó (Gyürki, 59.), Németh K. (Orovecz, 76.), Bata, Molnár Á., Mezei, Kiss K., Antman, Hegedűs M. Edző: Koncz Zsolt.
Balassagyarmat: Puporka – Benkő-Bíró, Gálfi, Nyilas (Tóth O., 93.), Csiki, Lami, Koszó, Majzik, Kovács D. (Szende, 87.), Király, Nagy T. (Ferkel, 39.).Edző: Nagy Tibor.
Gól: Bata (87.), ill. Lámi (82.), Csiki (89.).
Kiállítva: Nagy T. (94.).
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
| # | Csapat neve | Pont |
|---|---|---|
| 1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
| 2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
| 3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
| 4. | FC DABAS | 71 |
| 5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
| 6. | ESMTK | 57 |
| 7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
| 8. | MONOR | 56 |
| 9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
| 10. | PAKSI FC II. | 52 |
| 11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
| 12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
| 13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
| 14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
| 15. | VÁC FC | 47 |
| 16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
| 17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
| 18. | TAKSONY SE | 32 |
| 19. | SZEGEDI VSE | 24 |
| 20. | MAJOSI SE | 14 |




