
A Budafok kezdte aktívabban a meccset, de Adorján kísérletei nem okoztak különösebb veszélyt. Húsz perc játék után aztán Géresi egyéni villanását követően szerezte meg a vezetést a Szeged, aki miután lerázta védőit, Gundel-Takács mellett is eltekerte a labdt. Rögtön ezt követően Takácsnak kellett védenie Vaszicsku szöglet utáni fejesét, de tíz perccel később már a szegedi kapus is tehetetlen volt, miután egy nagy bedobást csúsztatott a kapuba Adorján, 1-1.
A szünet után Papp Áron lövésénél kellett résen lennie a hazaiak kapusának, majd főképp mezőnyjátékkal telt az idő. A hajrában azonban ismét gólt szerzett a Szeged-Csanád GA, miután Kundrák centerezésébe ért bele úgy ért bele Nándori, hogy a saját kapujába pattant a labda, 1-2. Innen már taktikus játékot mutattak Alekszandar Sztevanovics tanítványai, és megszerezték a győzelmet, így két sikerrel a hátuk mögött vonulhatnak a válogatott szünetre – egyúttal megtörték a Budafok egyhónapos veretlenségi szériáját.
NB II., 28. forduló
14.00
Budafoki MTE–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–2 (1-1)
Budafoki MTE sporttelep, vezette: Molnár Attila (Mohos, Vörös)
Budafok: Gundel-Takács B. – Margitics A. (Nándori, 55.), Vaszicsku G., Fótyik D. – Biró M. (Vasvári Z., 69.), Adorján, Németh M. (Csonka A., 55.), Soltész I., Kalmár O. (Tischler, 86.) – Bakti (Kovács D., a szünetben), Beke II P. Vezetőedző: Mátyus János
Szeged-Csanád GA: Takács J. – Könczey, Szilágyi Z., Tóth B. – Papp Á., Farkas A. (Bíró B., 90+2.), Szatmári L. (Kundrák, 65.), Szakály D. (Simon Á., 88.), Kővári – Géresi K. (Haruna, 65.), Prosser D. (Gajdos, 65.)Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
Gól: Adorján (33.), ill. Géresi (21.), Nándori (83., öngól).
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB II
# | Csapat neve | Pont |
---|---|---|
1. | DVSC | 80 |
2. | VASAS FC | 79 |
3. | GYIRMÓT FC GYŐR | 78 |
4. | PMFC | 64 |
5. | FC AJKA | 62 |
6. | BUDAÖRS | 59 |
7. | SZOLNOKI MÁV FC | 57 |
8. | SOROKSÁR SC | 57 |
9. | SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA | 56 |
10. | NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC | 55 |
11. | SZOMBATHELYI HALADÁS | 54 |
12. | WKW ETO FC GYŐR | 46 |
13. | BFC SIÓFOK | 45 |
14. | BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE | 44 |
15. | DOROGI FC | 44 |
16. | SZENTLŐRINC | 42 |
17. | AQVITAL FC CSÁKVÁR | 38 |
18. | KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FC | 33 |
19. | KOLORCITY KAZINCBARCIKA | 33 |
20. | DEAC | 23 |