NB II.-be került a HFC játékosa

Legutóbb már gólt is szerzett felkészülési mérkőzésen.

Döntetlent játszott az ázsiai BL-résztvevővel a Szeged-Csanád GA

Lejátszották az első felkészülési meccsüket Roglán.

Megvannak az ellenfelek a kupában

Sorsoltak a MOL Magyar kupa első fordulójára.

A K.FC nyerte a Csillag-kupát

Ismét éjjel futballoztak Csanyteleken.

Hét érkező és öt távozó Mórahalmon

Fiatal csapattal vágnak neki a szezonnak.

Vásárhelyi védővel erősített a Siófok

Játszott már a tréner kezei alatt.

Vereséggel nyitotta a felkészülést a St. Mihály

Négy új játékos is pályára lépett a szegedieknél.

Szoros vereséggel folytatta a Szeged-Csanád GA II.

Nem sikerült másodjára egyenlíteni.

Hétvégi edzőmeccseredmények

Gyakorolnak a csapatok.

Két vármegyei játékos is Orosházára távozott

Tiszaszigetről és Vásárhelyről erősített a Békés vármegyei csapat.

Sorsoltak a megyei bajnokságokra és a kupára

Ismertek a bajnokságok mezőnyei, augusztus 19-én kupameccsekkel és a megyeegyel indul a szezon.