Megye I
A maximum kell az Algyőtől
Kemény rajtban van a címvédő.Vereséggel indította az új szezont az Algyő SK: a megyei I. osztály előző kiírásának bajnoka hiába vezetett Tiszaszigeten, az utolsó húsz percben két gólt kapott, és végül pont nélkül maradt.- Nem is számítottunk könnyű meccsre, hisz Tiszaszigetről pontot, pontokat elhozni mindig nehéz feladat - mondta Weszelovszky Gábor, az Algyő SK kapusa. - Végig próbáltuk a mi játékunkat játszani, ami 60-70 percig sikerült is. Nem volt egy közönség szórakoztató mérkőzés, inkább mezőnyjáték folyt, a végén pedig a jobb helyzetkihasználás döntött, a kimaradt helyzeteinket két egyéni villanással büntette meg a Sziget - értékelt a kapus, aki korábban a Tiszasziget kapuját is védte.Weszelovszky Gábor a nyáron szerződött a megyei I. osztály címvédőjéhez, miután a Makótól az Algyőhöz igazolt.- Az előző félévben kevés játéklehetőséghez jutottam, így mivel minden játékos játszani szeret, váltanom kellett. Algyőn egy jó közösség van évek óta, a csapat nagy részét ismertem már. Továbbá szimpatikusak a felállított célok a klubnál és mind a körülmények, mind a szakmai háttér adott a komoly munkához, ami elengedhetetlen ezen célok eléréséhez - indokolta váltását.Az Algyőre nem vár könnyű folytatás, hiszen előbb a Bordány vendége lesz, majd egy újabb bajnokesélyest, a SZVSE-t fogadja a harmadik fordulóban.- Egyik meccs sem lesz sétagalopp. Először idegenbe látogatunk Bordányba, ahonnan mindenképpen pontokkal szeretnénk eljönni. Utána pedig első hazai meccsünkön szeretnénk sikeresen szerepelni a SZVSE ellen. Biztos vagyok benne, hogy mindkét mérkőzés tartogat izgalmakat és a pontszerzéshez a maximumot kell nyújtania a csapatnak, nem könnyű feladat, de ez visz előre, ettől szép ez a sport - zárta Weszelovszky Gábor.
ONLINE: fordított, és legyőzte a címvédőt a Tiszasziget
A második félidő fordulatokat hozott.Csongrád megyei I. osztály, 1. forduló
Nem hibáztak az esélyesek a megyeegyben
Győzött a HFC, a Makó és a SZVSE is.Kiütéses győzelemmel kezdett a Makó, amely hatott lőtt a Szentesnek. A kupameccs után ezúttal is legyőzte ellenfelét a Bordány, amely most Kis Levente góljával győzni tudott a Kertész utcában.A HFC is győzelemmel kezdett, a kék-sárgák már a szünetben 3-0-ra vezettek a Csongrád ellen. A SZVSE ha nehezen is, de legyőzte a Dorozsmát idegenben.Székkutason győzött a Röszke, de a hazaiak alaposan megnehezítették a vendégek dolgát.
Neves csapatot hozna el a Bordány
A homokhátiak kapusa lőtte tovább csapatát az UTC ellen.0-0-al végződött a Bordány-UTC kupamérkőzés a magyar kupa selejtezőinek második fordulójában: a továbbjutásról így büntetők döntöttek, amelyet végül a Bordány nyert meg. A hazaiak utolsó tizenegyesét a kapus, Vasas Gábor értékesítette.- Amikor kérdezték, hogy ki vállalja, jelentkeztem utolsó rúgónak. Szerencsére biztosan értékesíteni tudtam a büntetőmet, örülök a továbbjutásnak. Szeretnénk a főtáblára kerülni és egy nagy csapatot fogadni - mondta portálunknak Vasas Gábor, aki a párbaj során két tizenegyesbe ugyan beleért, de hárítania nem sikerült - majd az utolsó UTC-s fölé rúgta, így alakult ki az 5-4-es végeredmény.A Bordány tavaly negyedik helyen végzett a megyei I. osztályban, a kupa következő fordulójában pedig a SZVSE-t fogadja augusztus 14-én. - Tavalyi keretünkhöz képest sokat erősödtünk, minőségi játékosok érkeztek. Az idei bajnokság jóval erősebb lesz, mint a tavaly, de úgy gondolom, a keretünk alkalmas arra, hogy dobogón, vagy annak közelében végezzünk. A célunk az, hogy a játékunk minél magabiztosabban működjön, és ezzel a jó eredmény is párosulni fog - zárta Vasas Gábor.




