Megye II
Egy perc alatt kétszer is beköszönt Bokányi a SZVSE II-nek – videó
Mesternégyest lőtt, de a második és a harmadik között alig telt el idő.
Nem cél, de szeretnék a feljutást Mórahalmon
Hevesi Tibornak ismerős helyzetben kell helytállnia. – Nem volt új a helyzet számomra, mert Ásotthalmon jóformán ugyanezt éltem át – kezdte a Mórahalom nyáron kinevezett edzője, Hevesi Tibor, akinek újból egy olyan csapatot kellett átvennie, amelyet az alapokról kell felépítenie. – Fiatal a társaság, de jó úton haladunk. Minden hét tartogat újdonságot nekem, nem […]
Szerencsétlen mozdulat miatt dőlt ki a deszki játékos
Hamar véget ért számára az Apátfalva elleni meccs.
Pályafutása végét jelentheti a szombati sérülés a mágocsi támadónak
Piti János ugyanakkor nem egy szabálytalanság áldozata lett.Mint arról beszámoltunk, sérülés miatt hosszú időre állt a játék a Baks-Nagymágocs (4-2) mérkőzésen, mert a vendégek játékosát, Piti Jánost mentő vitte el a helyszínről.- Nem a lábam, hanem a bokám tört el - pontosabban szárkapocscsont-törést szenvedtem - árulta el érdeklődésünkre a Nagymágocs futballistája, akit még szombat este megműtöttek, a tervek szerint pedig kedden már ki is engedik a kórházból. - Egyre jobban vagyok. Két csavart raktak a bokámba, ezért 6-8 hétig nem léphetek rá - mondta állapotával kapcsolatban a 26 éves játékos. Az eset egyébként nem szabálytalanság után történt. - Egy helyzet után a visszapattanó labdáért igyekeztem becsúszva, és a becsúszó, bal lábamon a bokám kifordult. Szeretném kihangsúlyozni, szabálytalanság nem történt, mindenki segítőkész volt a pályán és azon kívül is. Ez az első komoly sérülésem pályafutásom során - fejtette ki Piti János.A nagymágocsi támadó a találkozón a 9. percben egyenlíteni tudott, és az első fordulóban is betalált az Apátfalva ellen: a két gól után azonban most kihagyás vár rá - hogy pontosan mennyi időre, azt még nem tudni. - Úgy éreztem, eredményes szezont zárhatok én és a csapatom is. Sajnos nem valószínű, hogy játszok tovább, erre azonban még nem tudom a választ - zárta Piti János.




