Azt a Diósgyőrt fogadta a KÉSZ-St. Mihály Szeged, amelyet még soha nem tudott legyőzni.
A küzdelmes, kemény mérkőzés első félidejének közepén egy bal oldalról érkező szabadrúgást követően megszerezte a vezetést a St. Mihály, Ónodi üresen maradt, és közelről a kapuba lőtt, 1-0. A szünethez közeledve azonban átvette az irányítást a Diósgyőr, Ezer a kapufát találta el, de a félidőig megőrizte előnyét a szegedi csapat.
A térfélcsere után már kiegyenlítetebb játék zajlott a pályán, majd a hetvenedik percben egalizáltak a vendégek. Egy jobb oldali lapos centerezés elment középen, a hosszún érkező Leal pedig közelről bepasszolta. Sőt, bő tíz perccel később a két amerikai játszott össze a vendégeknél, és ismét Leal érkezett a hosszún – igaz, Avery minden bizonnyal lesről kilépve tálalt társa elé, de megadták a gólt, 1-2. Ez sem szegte a St. Mihály harci kedvét, amely öt perccel később egyenlített, Szabó Dórát csak szabálytalanul tudták megállítani a tizenhatoson belül, a büntetőt ugyan Malesevic a kapufára lőtte,de a kipattanót már berúgta, 2-2. Egy-egy lehetőség még mindkét oldalon akadt, de maradt a döntetlen.
Major László: – Ideális időben egy fizikális mérkőzésen igazságos döntetlen született. Örülök, hogy megszereztük első pontunkat tavasszal, de bosszantó, hogy a Diósgyőrt nem tudjuk megverni már évek óta. A meccs képe alapján egy nagyon pici szerencsével a végén akár még a három pontot is megszerezhettük volna. A két csapat a maximumot nyújtotta. Le a kalappal a lányok előtt, hatalmasat küzdöttek!
KÉSZ-St. Mihály-Szeged–Diósgyőri VTK 2–2 (1-0).
Szeged, Szent Gellért Fórum, 100 néző, vezette: Kovács Fanni (Nyeste Laura, Juhász Dóra).
Szent Mihály: Krstovic – Marjanovic, Ónodi, Sajti – Juhász E., Malesevic, Simonovic (Boricic, a szünetben, Horváth L., 78.), Nagy L., Bagi (Sovány, 65.) – Szabó D. (Farkas N., 88.), Török. Vezetőedző: Major László.
Diósgyőr: Ádám – Komlós, Havasi, Boros – Leal, Papp S. (Nagy P., a szünetben), Sain (Avery, 58.), Krisztin, Ezer (Madarász, 58.) – Connell (Mikó, 85.), Myhal (Katona F., 74.). Vezetőedző: Bém Gábor.
Gólszerzők: Ónodi (25.), Malesevic (87., 11-esből), ill. Leal (70., 83.).
(Fotó: Gémes Sándor)




