Az ázsiai Bajnokok Ligájában érdekelt szaúdi Al Feiha ellen játszott felkészülési mérkőzést a szlovéniai edzőtáborban a Szeged-Csanád Grosics Akadémia.
Mint a klub honlapja beszámol róla, a 84-szeres szerb válogatott kapus, Sztojkovics védett nagyot Gajdos fejesét szedte ki – majd a túloldalon egy szabadrúgásnál védett látványosan Molnár-Farkas Tamás.
A fordulást követően is résen voltak a kapusok, így nem hozott gólt a 90 perc: a Tisza-partiak szerdán a szerb másodosztályú FK Macva Sabac ellen lépnek pályára a roglai edzőtábor keretein belül.
– Több szempontból is nehéz mérkőzés volt ez számunkra. 1500 méteres magasságban készülünk napi két edzéssel, a játékosoknak időre van szüksége, mire a szervezetük hozzászokik ehhez a légkörhöz. Az ellenfelünk komoly szintet képviselt, nem véletlenül szerepel az ázsiai Bajnokok Ligájában. A játékosaim a legjobbjukat nyújtották és végig tisztelték az alapelveinket. Még ha nehéz is volt, megmutatták, hogy képesek jól futballozni. Természetesen vétettünk néhány taktikai hibát, különösen a második félidőben, de nehéz ilyen magasságban, kevesebb oxigénnel dolgozni. Elégedettnek kell lennünk, ugyanakkor ha a védekezésben és az agresszivitásban javulunk, nagyon komoly csapattá válhatunk a bajnokság kezdetére – nyilatkozta Alekszandar Sztevanovics, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője a klub honlapján.
Szeged-Csanád GA – Al Feiha (szaúdi) 0-0
Rogla, Szlovénia.
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas – Gera, Acsimovics, Szilágyi, Nagy Zs., Haris, Radics, Gajdos, Óvári, Prosser, Bíró. Csere: Rodics – Könczey, Lestyán, Tóth, Beronja, Nyári, Palincsár, Magyar, Papp, Borvető. Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics.
(Fotó: Szeged-Csanád GA)




