
Az NB III.-tól visszalépő Körösladány vezetőedzője, Ekker Attila által irányított, szintén NB III.-as újonc Gyula otthonában játszott felkészülési mérkőzést az SZVSE. A szakvezetővel több egykori játékosa is Gyulára tartott, így a tavalyi negyedik helyezettre építve várhatta a Vasutasokat a fürdővárosi csapat.
Bár hamar hátrányba került a gyulai edzőmeccsen az SZVSE, erre sikerült gyorsan válaszolnia Amariutei találatának köszönhetően. A jó iramú, lendületes mérkőzés második félidejének elején Beretka találata már a szegedi vezetést jelentette, csakhogy erre is gyorsan jött a válasz, ám ezúttal a hazaiak oldaláról, 2–2.
A folytatás is lüktető játékot, és mindkét oldalon több helyzetet hozott, ám több gól nem született, így maradt a 2-2.
Az SZVSE szerdán 18 órától a Hódmezővásárhelyi FC-t fogadja felkészülési mérkőzésen az SZVSE-stadionban.
Gyula–SZVSE 2–2 (1-1)
Felkészülési labdarúgó-mérkőzés, Gyula.
SZVSE: Zelman – Csamangó, Ottlik, Mezei, Albert, Lévai, Povázsai, Papp, Orovecz, Kéri, Amariutei. Játszott még: Halasi (kapus), Nagy B., Rádai, Kelemen V., Bojan, Benyó, Fodor, Beretka, Erhadt, Ábrahám. Edző: Kelemen Balázs.
Szegedi gól: Amariutei, Beretka.
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - NB III
# | Csapat neve | Pont |
---|---|---|
1. | IVÁNCSA KSE | 84 |
2. | KECSKEMÉTI TE | 80 |
3. | BUDAPEST HONVÉD-MFA II. | 73 |
4. | FC DABAS | 71 |
5. | FERENCVÁROSI TC II. | 70 |
6. | ESMTK | 57 |
7. | HR-RENT KOZÁRMISLENY | 57 |
8. | MONOR | 56 |
9. | DABAS-GYÓN FC | 55 |
10. | PAKSI FC II. | 52 |
11. | ÚJPEST FC II. | 51 |
12. | RÁKOSMENTE FC | 48 |
13. | DUNAÚJVÁROS | 47 |
14. | SZEKSZÁRDI UFC | 47 |
15. | VÁC FC | 47 |
16. | HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC | 46 |
17. | KÖRÖSLADÁNYI MSK | 40 |
18. | TAKSONY SE | 32 |
19. | SZEGEDI VSE | 24 |
20. | MAJOSI SE | 14 |