Edzőként és pedagógusként folytatja a korábbi megyeválogatott játékos

Czebe Norbert pályafutásába egy sérülés közbeszólt, azonban nem távolodik el a futballtól – még ha nem is játékosként marad a sportág közelében.

Fiatalon már az NB III-ban is kipróbálhatta magát Czebe Norbert: a makói nevelésű labdarúgó azonban mégsem tudta ezen a szinten folytatni a labdarúgást, hiszen egy súlyos sérülés közbeszólt. A tavaly nyári bokaműtétjét követően az orvos azt mondta, 80%-os lehet a műtött bokája a hosszú rehabilitáció után. Az őszi szezonban azonban az Algyő II-ben már pályára lépett a 24 éves játékos – viszont a helyzet úgy áll, hogy egy ideig biztosan ezek a meccsek voltak az utolsók, amelyeken részt vehetett.

– Télen megkeresett a Szeged 2011 vezetősége, hogy vállaljak edzői munkát az utánpótlásban, amelyet el is fogadtam, így január óta az egyik U7-es csoporttal foglalkozom. Ősszel befejeződtek a felsőfokú tanulmányaim, mesterszakon testnevelés-történelem tanár lettem. Szeptember óta a makói Szent István Egyházi Általános Iskola és Kollégium teljes állású testnevelője vagyok, február óta pedig emellett óraadóként a makói József Attila Gimnáziumban is dolgozom. Jelenleg ezen elfoglaltságaim teljesen kitöltik az időmet, a pályára való visszatérésről pedig ilyen esetben nehéz beszélnem. Magasabb szinten labdarúgó már biztos nem leszek, ezért minden szabadidőmet próbálom a szakmai fejlődésnek szentelni, mind a pedagógusi, mind az edzői pályán – mondta a csfoci.hu érdeklődésére Czebe Norbert, aki 2016-ban a Csongrád megyei válogatottban is pályára léphetett.