Egy hét alatt három meccs vár a KÉSZ-St. Mihály Szegedre

Szombaton hatpontos meccs vár rájuk az Újpest ellen.

Az ETO elleni elhalasztott mérkőzést követően sűrű időszak elé néz a KÉSZ-St. Mihály Szeged: a lányok hét nap alatt három bajnokit is játszanak. Kezdésképp szombaton 15 órától azt az Újpestet fogadják, amely éppen előttük áll a tabellán, a két csapatot három pont választja el egymástól a szombati bajnoki előtt.

Nagyon nehéz, háromesélyes mérkőzés előtt állunk, ahol megpróbáljuk kihasználni a hazai pálya előnyét. Szeretnénk revánsot venni az Újpesten az őszi vereségért, itthon akarjuk tartani a három pontot – mondta a csapat edzője, Major László.

A St. Mihályra kemény időszak vár az elkövetkezendő napokban: az Újpest elleni bajnokit követően szerdán a Szekszárd otthonában játszanak, majd április 4-én a PMFC érkezik a Szent Gellért Fórumba, amit három hét szünet követ a bajnokságban.

(Fotó: Gémes Sándor)