NB III tabella megtekintése

Egy pont a hétközi mérleg

Kikapott a HFC a sereghajtó otthonában.

Forró Attila higgadt büntetőjével megszerezte a vezetést a Majos otthonában a Hódmezővásárhelyi FC, azonban nem sikerült rárúgni a második gólt erre: ez pedig megbosszulta magát a meccs végére. Pedig megvoltak a lehetőségei arra, hogy megduplázza előnyét a HFC, viszont Mezei ziccerben a kapufát találta el, és előfordult, hogy a gólvonalról tisztáztak a hazaiak, nyomott, dominált a HFC, de nem jött a második gól. Az említett kapufa után a kontrából Bognár fejjel egalizált, majd a hajrában a csereként beállt Pál Márton kétszer volt eredményes, így hiába uralta a meccset és volt meg bőven a helyzete ahhoz, hogy nyerjen, pont nélkül maradt a HFC a sereghajtó vendégeként.

Az SZVSE egy pontot szerzett a remek tavaszi eredményeket maga mögött tudó Rákosmente FC ellen. Zsibrita védéseire ugyan szükség volt, de a szervezetten futballozó SZVSE végül egy pontot meg tudott csípni az RKSK ellen.

NB III. Közép csoport, 35. forduló

Majosi SE–Hódmezővásárhelyi FC 3–1 (0-1)
Bonyhád-Majos, vezette: Iványi Gábor (Mózsa, Rózsás).
Majos: Komáromi – Széles, Ledneczki (Szeiler, 90.), Loch, Hock, Petrovics, Pál, Nagy N. (Pál, 76.), Simó (Kovács E., 86.), Bognár, Nagy Zs. Edző: Kardos Ernő.
HFC: Kandó – Zahorán, Tóth J., Váradi, Molnár Á., Mezei (Kemény, 76.), Orosz, Ludánszki, Forró, Tapiska, Bojtos (Orovecz, 60.). Edző: Kandó Róbert.
Gól: Bognár (54.), Pál (82., 91.), ill. Forró (20.,11-esből).

SZVSE–Rákosmente FC 0-0
Mórahalom, zárt kapuk mögött. Vezette: Mezei Máté (Flinta, Varga.)
SZVSE: Zsibrita – Tóth I., Csamangó, Mészáros, Ondrejó, Beretka (Hatvani, 68.), Csanádi, Fülöp (Bakó, 89.), László (Kelemen V., 68.), Bodor (Papp Á., 93.), Zana. Edző: Paksi Péter.
Rákosmente: Kovács B. – Olasz, Nyul, Nagy J., Darabont, Nyilas, Bányai, Lovász, Hamar (Ferenczy, 67.), Peszmeg (Kampó, 67.), Tarjáni (Fellegi, 55.). Edző: Nagy Árpád.

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14