Megye I tabella megtekintése

Egyelőre minden jól alakul Szőregen

Két meccs, két győzelem, nulla kapott gól.Remek rajtot vett a Szőregi RSE a Csongrád megyei I. osztályban: a Rákóczi a Zsombót és a Makó II.-t is kapott gól nélkül győzte le, így egyike annak a négy csapatnak, amelyik két fordulót követően hat ponttal áll a bajnokságban.- Az első két meccs kapott gól nélkül ért véget, illetve ide szeretném venni a szerdai kupa meccsünket is, ahol szintén érintetlen maradt a hálónk a mezőny egyik legerősebb csapata az SZVSE ellen is. Egyelőre minden a vezetőség elvárásai szerint alakul – jegyezte meg a Magyar Kupa országos főtáblájáról döntő találkozóról Néma Dávid, a szőregiek játékosa.A nyár folyamán több labdarúgóval is erősített a Rákóczi. Ennek kapcsán Néma Dávid elmondta, valóban megváltozott a keretük és úgy gondolja, mindenképpen erősödtek – ez gólokhoz, győzelmekhez vezetett. – A védelmünk, középpályánk erősödött rutinos játékosokkal, akik sok pluszt tudnak adni a csapatnak. Támadó sorunkban sok változás nem történt, viszont egyre jobban teljesít a csapat az ellenfél kapuja előtt. Szerintem a jó rajt köszönhető az edzésmunka minőségének, mennyiségének, illetve a játékosok hozzáállásának, amit csak dicsérni lehet – fejtette ki.A Szőreg a harmadik fordulóban szabadnapos lesz, majd nehéz meccsek várnak rá, hiszen szeptember 9-én újra a SZVSE-t fogadja, egy héttel később pedig Csongrádra utazik – de ebben a hónapban még a Bordány otthonában is pályára lép Kiss Máté együttese. – Valóban vár még ránk sok nehéz mérkőzés, de úgy érzem, egyszer sem fogunk lehajtott fejjel felmenni a pályára, hiszen az elvégzett munkával szeretnék a középmezőny előtt végezni. Dolgozunk tovább és majd meglátjuk, hogy milyen erőt képviselünk a bajnokságban – zárta Néma Dávid.

Fotó forrása: Kovács Ferenc / szegedma.hu

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - Megyei I. osztály

#Csapat nevePont
1.MAKÓ FC73
2.TISZASZIGET SE56
3.Szentesi Kinizsi SZITE54
4.APÁTFALVA SC48
5.ALGYŐ SK43
6.MÓRAHALOM VSE36
7.SZEGED 2011 KFT. II.36
8.Foliaplast-Bordány SK34
9.Hódmezővásárhelyi FC II.34
10.SZEGEDI VSE II.31
11.ESK Kiskundorozsma29
12.CSONGRÁD-KUNSÁG A.19
13.Székkutas TC17
14.UTC 1913 Labdarúgó Kft7