NB III tabella megtekintése

Egymás ellen kezdett a Szeged-Grosics és a HFC

Az NB II-ből búcsúzó szegediek négy gólt lőve nyerték a két csapat szombati edzőmeccsét.

Miután mindkét együttes megkezdte a munkát a következő idényre, szombaton egymás ellen játszotta a nyári első felkészülési mérkőzést a Szeged-Grosics Akadémia és a Hódmezővásárhelyi FC: a szegedieknél az előző idényben a Kazincbarcika kölcsönjátékosaként Füzesgyarmaton futballozó 21 éves Varga Márkó próbázott, valamint a csatársorban helyett kapott a korábbi Debrecen és Ferencváros-játékos, a 28 éves Máté János, aki legutóbb a Csákvárban futballozott. A HFC-ben ott volt a vásárhelyi nevelésű Szabó Csaba, aki Méhkerékről térhet haza, valamint szintén a megszűnt Békés megyei együttestől érkezhet Vass András ; mellettük pedig két, legutóbb Mórahalmon szereplő játékos, a kapus Krnács Richárd és a támadó Hrabovszki Zoltán tűnt fel Szűcs Róbert együttesében.

Az első félidőben egy pontrúgás utáni Farkas Márk-fejessel szerzett vezetést a Szeged-Grosics, majd egy megítélt büntetőt Máté János értékesített. A második félidőben Balogh Gusztáv második nagy lehetőségét már gólra váltotta, Germán Tamás pedig egy centerezést lőtt kapásból a vásárhelyiek hálójába, beállítva ezzel a 4-0-s végeredményt.

A Szeged-Grosics Akadémia legközelebb szerdán a Szolnok otthonában lép pályára, míg a HFC-re a jelenlegi program szerint legközelebb július 18-án vár meccs, akkor hazai környezetben a Békés megyei I. osztály újoncát, a Nagyszénást fogadják.

Felkészülés mérkőzésen:
Szeged-Grosics Akadémia – Hódmezővásárhely 4-0 (2-0)
Szeged-Grosics: Alekszics – Tóth G., Farkas M., Tamaskó, Szabó P., Coroian, Oláh G., Molnár J., Varga M., Hegedűs M., Máté J. Csere: Molnár P. (kapus), Povázsai, Pászka, Zabari, Dobronoky, Kasuba, Balogh G., Zádori, Germán, Manga.
HFC: Krnács – Tóth J., Huszár, Füredi, Mezei, Szabó Cs., Hrabovszki, Vass A., Koncz, Geiger, Rácz D. II. félidő: Varga G., Kandó Zs. (kapusok) – Jankelic, Darida, Kiss R., Rau, Siber, Bürgés B., Bartyik N., Gyüre L., Bódai, Mohácsi.
Gól: Farkas M., Máté J. (11), Germán, Balogh G.

Popovits Pál: – Nagyon kemény munka folyik a csapatnál, így az eredményt nem tudom értékelni, a taktikát még nem gyakoroltuk, csak a fizikalitás volt előtérben. Voltak jó dolgok a játékunkban, de voltak, amik nem tetszettek, a jövőben ezek kijavításán fogunk dolgozni.

Szűcs Róbert: – Nagyon fáradtan mozogtunk, de ez ebben az időszakban teljesen normális. Két pontrúgásból kaptunk gólt az első félidőben, előre játékban fejlődnünk kell. Ma is bizonyították a fiatalok, hogy lehet rájuk számítani, elégedett vagyok a mai teljesítménnyel.

Fotó forrása: Gyula TV / archív

Aktuális tabella

Tovább a teljes tabella megtekintéséhez

2020/2021 - NB III

#Csapat nevePont
1.IVÁNCSA KSE84
2.KECSKEMÉTI TE80
3.BUDAPEST HONVÉD-MFA II.73
4.FC DABAS71
5.FERENCVÁROSI TC II.70
6.ESMTK57
7.HR-RENT KOZÁRMISLENY57
8.MONOR56
9.DABAS-GYÓN FC55
10.PAKSI FC II.52
11.ÚJPEST FC II.51
12.RÁKOSMENTE FC48
13.DUNAÚJVÁROS47
14.SZEKSZÁRDI UFC47
15.VÁC FC47
16.HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC46
17.KÖRÖSLADÁNYI MSK40
18.TAKSONY SE32
19.SZEGEDI VSE24
20.MAJOSI SE14