
2–2-es döntetlent játszott a Szentesi Kinizsi ellen a DB Futball Bordány: a meccs különlegességét az adta, hogy a találkozót követően a hazaiak trénere, Nagy Torma Ricsárd bejelentette, távozik a bordányiak kispadjáról.
– Köszönöm a csapatnak a mai hozzáállást! Számomra ez volt az utolsó mérkőzés a Bordány kispadján. 2016-ban játékosként jöttem, később az U15-ösök, és az U17-esek, majd a felnőtt edzőjeként igyekeztem értéket adni és kialakítani egy BSK érzést. Azt gondolom, hogy ez sikerült. Úgy érzem, a jelenlegi keretben nagyon sok potenciál van, a játékosok zöme két-három éven belül meghatározó futballisták lehetnek a megyében, de ahhoz dolgozniuk kell tovább és gyűjteni a felnőtt perceket. A döntésem már az első forduló előtt megszületett, csak vártam, hogy a megfelelő ember kerüljön a helyemre. Bordányi érzetű emberként érdekel a klub jövője, így nagyon bízom Vasas Gáborban, hogy megfelelő választ tud adni arra, a BSK-nak mi helye van a megyei labdarúgásban, és a helyi magra építve fejlődnek tovább Minden játékosnak, szurkolónak és vezetőnek köszönöm a közös munkát! Hajrá, BSK! – mondta a delmagyar.hu-nak adott nyilatkozatában a Nagy Torma Ricsárd.
(Fotó: Bordány SK)
Aktuális tabella
Tovább a teljes tabella megtekintéséhez
2020/2021 - Megyei I. osztály
# | Csapat neve | Pont |
---|---|---|
1. | MAKÓ FC | 73 |
2. | TISZASZIGET SE | 56 |
3. | Szentesi Kinizsi SZITE | 54 |
4. | APÁTFALVA SC | 48 |
5. | ALGYŐ SK | 43 |
6. | MÓRAHALOM VSE | 36 |
7. | SZEGED 2011 KFT. II. | 36 |
8. | Foliaplast-Bordány SK | 34 |
9. | Hódmezővásárhelyi FC II. | 34 |
10. | SZEGEDI VSE II. | 31 |
11. | ESK Kiskundorozsma | 29 |
12. | CSONGRÁD-KUNSÁG A. | 19 |
13. | Székkutas TC | 17 |
14. | UTC 1913 Labdarúgó Kft | 7 |