
Hétfőn az MLSZ Csongrád-Csanád vármegyei igazgatóságon elkészítették a Nemes István Csongrád-Csanád vármegyei kupa 1. fordulójának párosításait.
A sorozatra összesen 47 csapat nevezett (a második számú csapatok nem indulhattak), így az első körben a legjobb 32 közé jutás lesz a tét. Mindez azt jelenti, hogy a vármegyei I. osztály teljes mezőnye mellett a vármegyei II. osztályból az Ásotthalom, a SZEOL SC, a Mártély, a Csongrád, a St. Mihály, a Mindszent és az UTC is kiemeltként a második fordulóban csatlakozik be a küzdelmekbe.
A párosításokat Takács Mihály, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia utánpótlás sportigazgatója húzta ki. A mérkőzéseket augusztus 17-18-19-20-án rendezik, így a csapatoknak lehetőségük van a számukra megfelelő időpont kiválasztására – sőt, akár korábban is lejátszhatják a mérkőzéseket, beépítve ezt a felkészülésbe.
Az elmúlt évekhez hasonlóan a továbbjutás egy mérkőzésen dől el, az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó, és amennyiben döntetlent hozna a 90 perc, akkor az alacsonyabb osztályú gárda ezzel kiharcolja a továbbjutást. Ha azonos osztálybeli csapatok találkoznak, és döntetlent hoz a 90 perc, akkor azonnal büntetőpárbaj következik.
Az MLSZ Csongrád-Csanád vármegyei igazgatósága azt is közölte, a vármegyei I. osztályú bajnokság is ezen a hétvégén, azaz augusztus 17-18-án rajtol majd, míg a többi felnőtt bajnokság egy héttel később, augusztus 24-25-én kezdődik. A felnőtt bajnokságok sorsolásait július 18-án (csütörtök) 14.30-tól készíti el az igazgatóság, a sorsolás élőben követhető lesz majd a csfoci.hu Facebook-oldalán.
Nemes István Csongrád-Csanád vármegyei kupa, 1. forduló (augusztus 17-18-19-20.)
Nagymágocs–Domaszék
Pázsit SE–Zákányszék
MAS SE–Tápé ESK
Ópusztaszer–Csanádpalotai FC
Székkutas–Zsombó
Kübekháza–Kiszombor
Gyálarét–Pusztamérges
Üllés–Baks
Ruzsa–Eperjes
FC Szegvár–Tömörkény
Kistelek–Röszke
Apátfalva–Szatymaz
Forráskút–Csanytelek
Ambrózfalva–Öttömös
Földeák–Csengele